Jogi nyilatkozat

Jogi nyilatkozat

Jogi nyilatkozat

Az itt található információk egy része a megjelenés óta végrehajtott termékfejlesztés következtében érvényét veszíthette. Az ismertetett vagy ábrázolt felszerelések között egyes országokban nem vagy csak felárral kapható opciók is szerepelhetnek. Rendelés feladása előtt Volvo márkakereskedőjénél tájékozódjon a legfrissebb információkról. A gyár fenntartja a jogot, hogy az árakat, színeket, anyagokat, modelleket és műszaki jellemzőket bármikor, előzetes bejelentés nélkül megváltoztassa.

Jótállás, szavatosság vagy garancia elutasítása

A Volvo Cars semmilyen felelősséget nem vállal a jelen honlap vagy az innen ugróponttal elérhető bármely más honlap által okozott közvetlen, közvetett, különleges, előre nem látható vagy egyéb okozati kárért, tehát például az elmaradt haszonért, az üzleti tevékenység megszakadásáért, az Önök információkezelő rendszerében fellépő program- vagy adatvesztésért, még abban az esetben sem, ha az efféle károk lehetőségéről egyértelműen tájékoztatták.

A Volvo Cars nem vállal semmilyen jótállást, szavatosságot és/vagy garanciát a jelen honlapért vagy az innen elérhető bármely más honlapért. Az ilyen honlapok elérését az Ön kényelme érdekében biztosítjuk, ami nem jelenti azt, hogy a Volvo Cars egyetért az ilyen honlapok tartalmával, illetve felelősséget vállal értük vagy bármilyen felhasználásukért. Ezen túlmenően az Ön felelőssége a vírusok, worm-ök, trójai programok és minden más káros tartalom elleni védekezés, illetve annak biztosítása, hogy a kiválasztott weboldalakról ilyenek ne kerülhessenek számítógépére.

A jelen honlapon szereplő információk között előfordulhatnak pontatlanságok és nyomdahibák. A jelen honlapon közzétett információkat jogunk van előzetes értesítés nélkül bármikor megváltoztatni.

A honlapon közzétett anyagok hivatkozhatnak olyan Volvo Cars termékekre, szolgáltatásokra, stb., amelyek az Ön országában nem elérhetők.
Az ilyen információk pontossága nem szavatolható, többek között azért sem, mert ezek a termékek, szolgáltatások stb. bármikor megváltozhatnak, illetve változhat hivatkozott elérhetőségük, illetve módosulhatnak a rájuk vonatkozó követelmények. Az ilyen hivatkozás nem jelenti azt, hogy a Volvo Cars az Ön országában is be kívánja vezetni az adott termékeket, szolgáltatásokat stb. Az ilyen termékek és szolgáltatások elérhetőségével és rendelésével kapcsolatban kérjen részletes tájékoztatást márkakereskedőjétől.

Észrevételek, kérdések, javaslatok

Felhívjuk figyelmét, hogy kéretlenül beküldött észrevételeit, javaslatait, ötleteit és egyéb információit nem kezeljük bizalmasan, és nem tekintjük szerzői jogilag védettnek. Bármely információ vagy anyag beküldésével korlátlan és visszavonhatatlan felhasználási jogot ad a Volvo Cars-nak ezek bármilyen felhasználására, másolására, megjelenítésére, megvalósítására, módosítására, továbbítására, sokszorosítására és nyilvánossághoz közvetítésére, és azt is elfogadja, hogy a Volvo Cars szabadon felhasználhat bármilyen ötletet, koncepciót, know-how-t és eljárást, amelyet Ön bármely célból beküld nekünk.

A honlapunkról letölthető szoftverek

A honlapunkról letölthető minden szoftver (a továbbiakban a Szoftver) a Volvo Cars és/vagy beszállítóinak szerzői joggal védett terméke.

A Szoftver használati feltételeit a hozzá adott végfelhasználói licencszerződés (Licencszerződés) szabályozza. Ha a Licencszerződés másként nem rendelkezik, a Szoftvert kizárólag a végfelhasználónál történő használat céljából szabad letölteni. A Szoftvernek a Licencszerződést sértő másolása vagy terjesztése polgári- és büntetőjogi következményeket vonhat maga után.

A fenti rendelkezések fenntartása mellett a Szoftvernek más szerverre vagy helyre való átmásolása és onnan való terjesztése is szigorúan tilos.

A szoftverre legfeljebb a Licencszerződésben meghatározott feltételek szerint vállalunk szavatosságot. A Licencszerződésben foglaltak kivételével a Volvo Cars ezennel kizár mindenfajta kifejezett vagy vélelmezett szavatosságot és feltételt a Szoftverrel kapcsolatban, korlátozás nélkül ideértve a forgalmazhatóságára, adott célra való alkalmasságára és a jogtisztaságra vonatkozó szavatosságot is.