Adatvédelem

Adatvédelem az interneten – Volvo Car Corporation

A http://www.volvocars.com/hu honlap üzemeltetője, és a honlap működtetése során gyűjtött adatok kezelője a Volvo Autó Hungária Kft. A Volvo Autó Hungária Kft.* (továbbiakban Volvo) tiszteletben tartja a honlapot felkereső minden természetes személy személyiségi jogait. A honlapon keresztül gyűjtött adatokat elsősorban a kért szolgáltatás teljesítéséhez, másodsorban vállalatunk általános tevékenységének fejlesztéséhez használjuk fel. Az adatokat rendeltetésszerűen és felelősségteljesen kezeljük.

Adataihoz kizárólag a Volvo Car Corporation, márkakereskedőink és az Önt a nevünkben kiszolgáló partnereink férhetnek hozzá. Adatait a személyes adatok védelméről szóló vonatkozó törvények szerint kezeljük; elsődleges feldolgozásuk és tárolásuk az Európai Unió határain belül vagy kívül, a világon bárhol történhet.

Önnek, mint természetes személynek jogában áll megismernie, illetve szükség esetén módosítania az általunk Önről nyilvántartott adatokat, továbbá jogában áll kérnie, hogy ezeket az adatokat ne használjuk fel. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy teljesítsük kérését. Megjegyezzük, hogy a közbiztonságot, pénzügyeket és más területeket érintő speciális törvények megtilthatják bizonyos információk kiadását.

Amennyiben olyan kérdése van, amelyre a honlap GyIK fejezetében nem kap választ, kérjük, küldje el a huinfo@volvocars.com címre.

Milyen előnyt jelent számomra személyes adataim megadása?

A kért adatok megadása:

1. Egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a honlap használatát, mert egy adatot csak egyszer kell megadnia;
2. könnyebben megtalálhatóvá teszi a keresett információkat;
3. segíti a Volvót abban, hogy az Ön érdeklődésének legmegfelelőbb információkat tegyen közzé a honlapon;
4. segít Önnek a keresett szolgáltatások gyors és célzott megtalálásában;
5. segíti a Volvót abban, hogy az adatok alapján továbbfejlessze a honlapot;
6. felmérje a honlap használatában mutatkozó általános tendenciákat; valamint
7. felhívja figyelmét új termékeire, akcióira, a legfrissebb hírekre és egyéb olyan új szolgáltatásokra, amelyek a Volvo szerint számot tarthatnak az Ön érdeklődésére. Amennyiben ezt engedélyezte, mi lehetővé tehetjük más cégeknek, hogy közvetlenül megkeressék Önt.

Milyen adatokat kérhetünk a Volvo honlapon?

A Volvo lehetővé kívánja tenni, hogy személyes adatai fölött Ön rendelkezzék. A Volvo honlapján ezért általában személyazonossága és egyéb adatai felfedése nélkül tájékozódhat. Esetenként azonban szükségünk lehet személyes adataira, pl. nevére és lakcímére. Amennyiben az interneten keresztül ilyen adatokat gyűjtünk Önről, erről előre tájékoztatjuk.

Személyes adatokat csak azután gyűjtünk, ha előzőleg – személyes adatainak megadásával – feliratkozott a honlap adatbázisába (regisztráció).

A honlap használatával kapcsolatos – az Ön személyével nem azonosítható, név nélküli – adatokat azonban már a regisztráció előtt is gyűjtünk. Ez az internetes honlapok esetében általános gyakorlat, mert a marketing és a szolgáltatások továbbfejlesztése szempontjából ezek a név nélküli adatok is hasznosak lehetnek.

Amennyiben az interneten keresztül megadja a Volvónak személyes adatait – pl. további tájékoztatáshoz vagy levelezéshez, illetve megrendelés teljesítéséhez –, tájékoztatjuk arról, hogyan fogjuk adatait felhasználni. Ha azt kéri tőlünk, hogy ezeket az adatokat ne használjuk fel az Ön későbbi megkeresésére, kérését tiszteletben fogjuk tartani.

Hogyan gyűjti és tárolja az adatokat a Volvo?

A honlapon keresztül többféleképpen is gyűjthetünk adatokat Önről. Az adatgyűjtés lehet közvetlen, amikor adatmezők kitöltésére kérjük (pl. a regisztráció esetén), vagy közvetett, amikor automatikusan rögzítjük a honlapon tett látogatását. Feljegyezhetjük például, hogy mely oldalakat tekintette meg, illetve mely opciókat választotta.

Az információkat fizikai és informatikai eszközökkel védett, biztonságos környezetben tároljuk, és a nyilvánosság elől elzárjuk.

Mennyi ideig tárolja az adatokat a Volvo?

A Volvo a gyűjtött adatokat – védett és biztonságos környezetben – mindaddig kezeli, ameddig úgy érezzük, segítségünkre vannak az Ön jobb kiszolgálásában és kívánságainak teljesítésében. Ezen túlmenően a törvények is előírhatják, hogy meghatározott ideig tárolnunk kell adatait.

E rész megfelelő pontja alatt választ talál arra a kérdésére is, hogyan módosíthatja vagy frissítheti tárolt információit.

Hol tároljuk az Ön személyes adatait?

A Volvo a világ sok országában jelen van. Az Ön következetesen magas szintű kiszolgálása érdekében honlapjainkat a világ különböző pontjairól kezeljük és működtetjük.

Miért van a Volvónak szüksége ezekre az adatokra?

Az adatgyűjtés célja, hogy termékeinket és szolgáltatásainkat még inkább az Ön igényeihez tudjuk igazítani, és ezzel tovább emeljük szolgáltatásunk színvonalát.

Kire vonatkozik ez az adatvédelem?

Az itt ismertetett adatvédelmi politika az egyéni vásárlók (természetes személyek) számára készült honlapra vonatkozik, a honlapot felkereső jogi személyekre azonban nem terjed ki.

A Volvo nagy hangsúlyt fektet a gyermekek adatainak védelmére

A gyermekek adatainak védelmét kiemelt fontossággal kezeljük. Ha tudjuk, hogy a begyűjteni vagy karbantartani kívánt adatok 14 évesnél fiatalabb gyermekre vonatkoznak, minden esetben előzetes engedélyt kérünk a gyermek szüleitől/gondviselőjétől. Ha a gyermek valamilyen tevékenységben való részvételre jelentkezik, részvételét nem kötjük a feltétlenül szükségesnél részletesebb információk megadásához. A szülőknek/gondviselőnek kérésük alapján betekintést nyújtunk gyermekeik adataiba, illetve kérésre töröljük ezeket az adatokat.

Mik azok a cookie-k?

A cookie-k segítségével testre szabott információkat tudunk küldeni Önnek honlapunkról. Megjelenését tekintve a cookie egy rövid fájl, amelyet a weboldal elküld a böngészőnek, amely az Ön számítógépén eltárolja azt. A Volvo egyes weboldalai azért küldenek ilyen cookie fájlokat, hogy jobb kiszolgálásban részesíthessék, amikor újból felkeresi honlapunkat. A számítógépén tárolt cookie alapján például felismerjük Önt, és nem kérjük be ismételten adatait.

Böngészőjét beállíthatja úgy, hogy engedélyt kérjen az érkező cookie-k elfogadására. Ilyenkor Ön dönti el, hogy kívánja-e fogadni a cookie-t.

Mit jelent az ügyfélprofil?

Minden regisztrált ügyfelünk egyedi, személyes profillal rendelkezik. Minden profilhoz személyi azonosítószám tartozik, amely alapján gondoskodhatunk arról, hogy csak Ön férhessen hozzá profiljához.

Amikor regisztrál, mi létrehozzuk az Ön profilját, személyi azonosítószámot rendelünk hozzá, és azt egy cookie-ban elküldjük a számítógépére. Ez az azonosítószám csak az Öné. Ez az Ön „útlevele”, amellyel szabadon beléphet a Volvo különböző weboldalaira. A belépéskor így nem kell újabb regisztrációs adatlapokat kitöltenie, illetve nem kell megadnia olyan adatokat, amelyeket egyszer már megadott. Újra regisztrálnia akkor sem kell, ha számítógépet cserélt – elég, ha regisztrációs azonosítószámával azonosítja magát.

Ügyfélprofiljában azt is beállíthatja, milyen egyedi beállításokkal jelenjenek meg böngészőjében honlapunk oldalai.

Hogyan módosíthatom a rólam tárolt adatokat?

A Volvo egyes weboldalain olyan regisztráló oldalakat talál, amelyeken megnézheti és szükség esetén frissítheti személyes adatait. Másutt egyszerűen törölheti tagságát. Más esetekben, ha helyesbíteni szeretné a Volvónak megadott személyes adatait, kövesse a megjelenő útmutatót.

Mit tudhatunk az internet és a honlapok biztonságáról?

Az internet nem biztonságos, és vigyázni kell, milyen adatokat adunk meg magunkról online.

A Volvo weboldalak által begyűjtött személyes adatok biztonságos, a nyilvánosság elől elzárt üzemi környezetben tárolódnak. Egyes esetekben, például hitelkártyák számának megadásakor, a beírt adatok titkosítva kerülnek továbbításra.

Milyen választási lehetőségem van, ha regisztrálni szeretném magam?

Ha úgy dönt, hogy regisztrál, megadhatja, hogy megkeresheti-e Önt a Volvo a jövőben. Ha nem szeretné, hogy a Volvo tájékoztassa új termékeiről, programjairól, rendezvényeiről és szolgáltatásairól, a regisztráció során válassza ezt az opciót.

A tájékoztatók és ajánlatok érkezhetnek e-mailben, levélben, telefonon vagy bármely más, Önnek alkalmas módon.

Mi történik, ha nem szeretnék regisztrálni?

A Volvo weboldalainak túlnyomó többségét akkor is használhatja, ha nem regisztrál vagy nem adja meg személyes adatait A regisztráláshoz kötött területekre azonban nem léphet be.

A honlap használatával kapcsolatos – az Ön személyével nem azonosítható, név nélküli – adatokat azonban már a regisztráció előtt is gyűjthetünk. A marketing és a szolgáltatások továbbfejlesztése szempontjából ezek a név nélküli adatok is hasznosak lehetnek.

Milyen feltételek mellett nem érvényesül az adatvédelem?

Előfordulhat, hogy személyes adatait Ön nemcsak a Volvo honlapján adja meg, hanem a Volvo egyéb weboldalain kínált társalgókban, levelező fórumokon és hirdetőtáblákon is közzéteszi. Adatvédelmi kötelezettségünk a személyes adatok ilyen közzétételére nem terjed ki. Kérjük vigyázzon, hogy milyen adatokat tesz közzé ezeken a fórumokon.

Egyéb információk

Az Ön személyes adataira vonatkozó adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása, amelyet a honlap meglátogatásával, illetve a regisztrációval ad meg, illetve az adatkezelés bizonyos esetekben jogszabályi rendelkezéseken alapul, ilyet tartalmaz például a 2001. évi CVIII. törvény is. A Volvo a honlap üzemeltetése során adatfeldolgozóként a VISIONTECH Reklám és Szolgáltató Kft-t veszi igénybe. Az Önt a jogellenes adatkezelés esetén és az adatai kezelésével kapcsolatban megillető jogokat az 1992. évi LXIII. törvény tartalmazza.

Hogyan léphetek kapcsolatba a Volvóval?

Ha kérdése van internetes adatvédelmünkről vagy személyes adatai kezelési módjáról, írjon az alábbi címünkre:
huinfo@volvocars.com