Hírek, események
  • A vadonatúj Volvo S60 – mozgásra született

    2010. 02. 09.

    Budapest, 2010. február 9. – A vadonatúj Volvo S60 modellről március 2-án hullik le a lepel a genfi autószalonon. Bemutatkozása az autós világ egyik legnagyobb kategóriájában olyan lendületes és nyílt, amilyet még soha nem láttunk a Volvo bemutatótermeiben. Az új S60-as egy műalkotás, amely megmozgatja a közönséget – fizikailag és érzelmileg egyaránt. Kétségkívül a Volvo eddigi legdinamikusabb modellje, amely ráadásul a forradalmian új „ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer teljes körű automatikus fékezéssel és gyalogosészleléssel” opcióval is fel van szerelve.

    „A sportos forma azonnal sejteti, mekkora élmény lehet vezetni ezt az autót, és bátran mondhatom, hogy az új S60 modell valóra is váltja ezt az ígéretet. A menettulajdonságai jobbak, mint bármely eddigi Volvóé. Mi több, innovatív technológiáival tulajdonosa megbízhatóbb, biztonságosabb sofőrré válhat” – mondta el a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója, Stephen Odell.

    Az új Volvo S60 modellel a Volvo Cars egy olyan szegmensben kívánja javítani pozícióit, ahol az iparág talán leghevesebb versenye zajlik: a CD Prémium kategóriában.

    „Kiélezett a verseny, a vevők pontosan tudják, mit szeretnének. A hangsúly az érzelemdús külsőn, a sportos formán és a dinamikus menettulajdonságokon van. Ha ebben a szegmensben sikeresek vagyunk, az nagyon pozitívan hat a márka hírnevére. Meg vagyunk győződve arról, hogy az új S60 a verseny élmezőnyébe fog kerülni” – tette hozzá Odell.

     

    Kupé meglepő hátsó ajtóval
    Az új S60 valamennyi korábbi Volvónál sportosabb és dinamikusabb. Ennek ellenére továbbra is felismerhető benne a jellegzetes skandináv formanyelv.

    „Az S60-at arra terveztük, hogy megmozgassa a közönséget. A formaterv minden vonala azt a célt szolgálja, hogy fizikailag és érzelmileg is megmozgassa szemlélőjét. Profilból olyannyira kupét idéz, hogy kellemes meglepetésként hat a hátsó ajtó felfedezése” – magyarázza Peter Horbury, a Volvo Cars formatervezésért felelős igazgatója.

    A tervezéskor papírra vetett összes vonal az autó dinamizmusát emeli ki. Az S60 C-oszlopa érzékien nyújtózik egészen a hátsó lámpákig. A kupékra jellemző karcsú tetővonalhoz egy új vállvonal társul az alsó rész mindkét oldalán, így egy finom, de határozott kettős hullám fut a fényszóróktól a hátsó lámpákig. A kettős hullám középen megtörik, ezért úgy tűnik, mintha az autó alacsonyabban ülne. Ezáltal összességében kecsesebbnek és laposabbnak hat. A szoborszerűen finom motorháztető és a rövid elülső és hátsó túlnyúlás szintén az autó sportosságát hangsúlyozza.

     

    Az eddigi legdinamikusabb Volvo
    Az S60 a lendületesen vezető sofőrök számára is kivételes választás. Kétségkívül a Volvo eddigi legdinamikusabb modellje.

    „Ebbe a projektbe szívünket-lelkünket beleadtuk, hogy megalkossuk a Volvo eddigi legjobb futóművét. Új területre merészkedtünk” – emlékszik vissza Stefan Sällqvist, az S60 futóműjének fejlesztéséért felelős mérnök.

    Az új modell kétféle futóművel vásárolható meg. Európában az újonnan kifejlesztett dinamikus futómű, míg Észak-Amerikában és Ázsiában a komfortfutómű az alapfelszerelés a sportos változat pedig választható. A két alapváltozat közti fő különbség a lengéscsillapítókban, valamint az elülső és hátsó segédkeretekben van. A komfortváltozat kicsit lágyabbra van hangolva, hogy simábban haladhasson a gyengébb minőségű utakon.

     

    Minden részletében letisztult
    „A fő cél az volt, hogy új magasságokba emeljük a kényelem fogalmát. A dinamikus futómű éberen, gyorsan reagál és a vezetési élményt helyezi a középpontba, de egy pillanatig sem csorbul a kényelmes utazás élménye” – magyarázza Stefan Sällqvist.

    A fejlesztés során a futóműért felelős csapat átfogó megoldást dolgozott ki, és szinte minden, az autó vezetési tulajdonságait befolyásoló részletet gondosan finomítottak és módosítottak. Ide tartozik a fejlettebb kormánymű, a feszesebb rugók és perselyek, valamint az összes korábbi Volvónál jobb lengéscsillapítás. Az AWD (összkerék-meghajtás) rendszer szoftvere is módosult, hogy támogassa a négykerék-meghajtású változatokat (amely az alapfelszereltség része a T6, illetve opcionális a D5 modelleknél), így a lehető legtöbbet lehet kihozni a Volvo S60 új, sportos futóművéből. Az S60 valamennyi változata felszerelhető a fejlett, önszabályozó FOUR-C aktív futóművel. A FOUR-C aktív futómű módosításai és finomhangolásai a korábbi Volvóknál kényelmesebb vezetést biztosítanak.

     

    Az első, fejlett stabilitásvezérléssel ellátott szedán
    A Volvo S60 új, dinamikus futóműve mellett számos elektronikus rendszer teszi még teljesebbé a sportos vezetési élményt. Az S60 az első, fejlett stabilitásvezérléssel ellátott szedán a piacon. Az új, haladási szöget figyelő érzékelővel hamar felismerhető a megcsúszás veszélye. Így a Dynamic Stability and Traction Control (DSTC) rendszer hamarabb, és pontosabban tud közbelépni. A fejlett stabilitásvezérlés rendkívül hasznos a dinamikus vezetés során, különösen ha nagy oldalerőkkel kell számolni, emellett javítja az úttartást, és biztonságosabbá teszi a gyors elkerülő manővereket.

     

    Corner Traction Control az éles kanyarokhoz
    A Corner Traction Control kipörgésgátló rendszer egy új szolgáltatás, ami a nyomaték irányításával könnyíti meg a kanyarok bevételét. E technológia a DSTC-rendszer továbbfejlesztése. Kanyarodásnál a rendszer fékezi a belső kerekeket, és több nyomatékot irányít a külső kerékre. Így kisebb ívben lehet bevenni a kanyarokat, és elkerülhető az alulkormányzottság. A nagymértékben továbbfejlesztett fékrendszer nagyban hozzájárul az új S60 modellek nyújtotta dinamikus vezetési élményhez. A szedán több szolgáltatása a lehető legkisebb féktávolság elérését célozza, bármilyenek legyenek is a körülmények.

     

    Exkluzív belső
    Az S60 belső kialakításával a Volvo Cars új szintre lépett az exkluzivitás terén. A tervezők izgalmas megoldásokkal, erős kontrasztokkal és játékossággal frissítették fel a hagyományos skandináv formanyelv célszerű letisztultságát.

    „A belső kialakítás minden korábbinál extrovertáltabb, azonban a skandináv célszerűség nem szenved csorbát. Az S60 egységes szín- és formavilága, a felhasznált anyagok és technológiák merőben új élményt nyújtanak” – magyarázta Peter Horbury.
    A skandináv formanyelvet gyakran a funkcionalitás, egyszerűség és letisztultság fogalmaival írják le. Az új S60 létrehozásakor a tervezőcsapat modern elemekkel frissítette mindezt, hogy izgalmasabb, kontrasztosabb és játékosabb legyen az összhatás. Az S60 belső tere pazar, elsősorban a sofőr kényelmét szolgáló kialakítást kapott, de továbbra is olyan ötüléses autóról van szó, amely valamennyi utas számára kényelmes utazást biztosít. A hátsó, ablak melletti ülések kialakítása a középen ülőnek is kényelmes oldaltartást biztosít. Az előző generációs S60-hoz képest 30 mm-rel lett nagyobb a hátsó ülések előtti lábtér. A hátsó ülések közti tér 40/60 arányban dönthető, a csomagtérajtó pedig 107 mm-rel szélesebb, mint az előző generációs S60-é.

     

    Az eddigi legfejlettebb technológiával, a gyalogosészlelő rendszerrel felszerelt Volvo
    Az S60 sportos belső kialakítása fejlettebb technológiára épül, mint eddig bármelyik Volvo.

    „Az új S60 belső tere két területen innovatív: a forma és a technika szempontjából. A formanyelv minden apró részlete sportosságot és frissességet áraszt. A technika pedig minden olyan intelligens megoldást felvonultat, amely hozzájárul a vezetési élményhez, az ütközéselkerülési és kényelmi rendszerektől az abszolút világszínvonalú szórakoztató-elektronikáig” – mondta Tomas Ahlborg, az új S60 projektigazgatója.

    Az ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer teljes körű automatikus fékezéssel és gyalogosészleléssel
    forradalmi technikai megoldás. Érzékeli az autó elé lépő gyalogosokat, figyelmezteti rájuk a sofőrt, és ha az nem reagál időben, teljes erővel fékez.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy létrehoztuk ezt a megbízható, átfogó rendszert, amely érzékeli a gyalogosokat, figyelmeztet rájuk és szükség szerint lefékezi az autót. Tudomásunk szerint ez az első ilyen a világon. E technológia segítségével az automatikus fékezés erejét az eddigi ötven százalékról száz százalékra tudtuk növelni” – állítja Thomas Broberg, a Volvo Cars vezető biztonsági tanácsadója.

     

     

    Akár 35 km/h sebességnél is elkerülhető a gyalogosgázolás
    Vészhelyzetben a sofőrt először egy hangjelzés és a szélvédőre vetített kijelzőn megjelenő villogó fény figyelmezteti. Emellett az autó a fékeket is készenlétbe helyezi. Amennyiben a sofőr nem reagál a figyelmeztetésre és ütközés várható, a fékrendszer automatikusan teljes fékerővel működésbe lép. Az „ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer teljes körű automatikus fékezéssel és gyalogosészleléssel” opció segítségével akár 35 km/h sebességnél is elkerülhető a gyalogosgázolás. Ennél nagyobb sebességnél a cél a lehető legjobban lelassítani az autót az ütközés előtt. A kisebb becsapódási sebesség jelentősen csökkenti a sérülés veszélyét. Például, ha 50 km/h-ról 25 km/h-ra csökken a sebesség, a gyalogosészlelő rendszer akár 20%-kal, bizonyos esetekben akár 85%-kal csökkenti a halálos sérülés veszélyét.

     

    Erőteljesebb T6 változat
    A gyártás első évében az új Volvo S60 több benzin- és dízelmotoros változatban vásárolható majd meg: a gazdaságos 115 lóerős DRIVe motortól a sebesség szerelmeseinek készült 304 lóerős turbómotorig terjed a paletta. A T6 benzinmotorja 3,0 literes és a kisebb belső súrlódásnak köszönhetően a korábbi kiadásnál is fejlettebb, 304 lóerős, maximális nyomatéka pedig 440 Nm. 6,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra, csúcssebessége 250 km/h. Emellett a Volvo Cars mérnökei csaknem 10%-kal tudták csökkenteni a fogyasztást, ami így 10,2 l/100 km (kombinált európai ciklus, előzetes adat). A motor erejét a Volvo második generációs hatfokozatú Geartronic sebességváltója viszi át a kerekekre. Az új szelepeknek és az alacsonyabb súrlódásnak köszönhetően az eddiginél gyorsabban lehet sebességet váltani. A T6 alapváltozata AWD (összkerék-meghajtás) hajtással vásárolható meg.

     

    Új, közvetlen befecskendezésű kétliteres motor
    Az új négyhengeres 2.0 GTDi (Gasoline Turbocharged Direct Injection) motor 2 literes, és bőven elegendő, 203 lóerőnyi teljesítményt nyújt, nyomatéka pedig 1750-es fordulatszámon 300 Nm. Manuális váltóval 7,7 másodperc alatt, automata váltóval 8,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra. Csúcssebessége 235 km/h (kézi váltós), illetve 230 km/h (automata váltós). A 2.0T motoros, kézi váltós Volvo S60 7,9 liter üzemanyagot fogyaszt 100 km-en (kombinált európai ciklus, előzetes adat).

    A Volvo által kifejlesztett új turbófeltöltéses technológia – a közvetlen befecskendezés és a kettős változó szelepvezérlés – az alacsony üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás, valamint a nagy teljesítmény egyedülálló kombinációját kínálja széles fordulatszám tartományban – és mindezt különlegesen kompakt kialakítással. A turbófeltöltő (K03) a motor maximális teljesítményéhez viszonyítva a legkisebb a piacon kaphatóak közül. Újdonság továbbá, hogy a gyűjtőcső és a turbófeltöltő is lemezacélból készült, így könnyebb a korábban használt öntvényeknél. Tény, hogy a lemezacélból készült kipufogócsonk önmagában nem számít újdonságnak, de ezt a megoldást eddig csak öntvény turbinaházzal együtt használták. Az új, teljesen integrált és teljes egészében lemezacélból készült turbórendszer a világon egyedülálló újdonság, amelyet a Volvo szabadalmaztatott.
    A bevezetést követően nem sokkal, meg fog jelenni az S60 egy újabb 2.0 GTDi motoros változata (T5) is, amelyet 240 lóerő maximális teljesítmény és 320 Nm maximális nyomaték jellemez majd. Megjelenik továbbá két 1,6 literes GTDi-motoros változat: egy 180 lóerős (T4) és egy 150 lóerős (T3), mindkettő maximális nyomatéka 240 Nm lesz. Valamennyi GTDi-motor a Volvo automatikus hatfokozatú Powershift automata vagy hatfokozatú kézi sebességváltójával kerül forgalomba.

     

    Két öthengeres turbódízel
    A választható motorok közé tartozik két öthengeres turbófeltöltéses dízelmotor is. A nagy teljesítményű, ikerturbós D5 motor 205 lóerő teljesítményt és 420 Nm nyomatékot ad le. Kézi és automata sebességváltóval egyaránt 7,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra. Csúcssebessége 235 km/h (kézi váltós), illetve 230 km/h (automata váltós).

    A D5 legújabb, 2009 tavaszán bemutatott változatában a teljesítmény és jó vezethetőség elvárásait két különböző méretű turbófeltöltővel érték el a mérnökök. A két feltöltő egymást váltva széles fordulatszám-tartományban képes biztosítani a nagyobb teljesítményt. Üzemanyag-fogyasztásuk kézi váltóval 5,9 l/100 km (kombinált európai ciklus, előzetes adat), így ez kategóriája legjobbja.

    Választható továbbá az új fejlesztésű kétliteres, 163 LE teljesítményű és 400 Nm nyomatékú D3 motor. Ezzel a motorral kézi és automata sebességváltóval is 9,2 másodperc alatt érhető el a 100 km/h-ás sebesség. Csúcssebessége 220 km/h (kézi váltós), illetve 215 km/h (automata váltós). Az új öthengeres D3 alapvetően megegyezik a már forgalomban levő 2.4D motorral, azonban a löket csökkentésével kisebbé vált a hengerűrtartalom az optimális üzemanyag-fogyasztás eléréséhez. Kézi váltós kivitelben az üzemanyag-fogyasztás 5,2 l/100 km-re csökkent (kombinált európai ciklus, előzetes adat). Mindkét turbófeltöltős dízelmotor kapható hatfokozatú automata sebességváltóval és hatfokozatú kézi sebességváltóval egyaránt. A D5 összkerék-meghajtással is megvásárolható.

     

    DRIVe dízel 115 g/km alatti kibocsátással
    A gyártás első évében szintén forgalomba kerül az új S60 DRIVe változata, amelyben 1,6 literes dízelmotor működik majd. Az üzemanyag-fogyasztása mindössze 4,3 l/100 km (kombinált európai ciklus, előzetes adat), ez pedig 115 g/km-nél kisebb CO2-kibocsátást jelent. A motor 115 lőerős, nyomatéka 270 Nm, és csak hatfokozatú kézi sebességváltóval vásárolható meg.

     

    A gyártás megkezdésekor kapható motorok


     Benzinmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény Nyomaték 
     T6  3,0 Soros  hathengeres  304 LE  440 Nm
     2.0T  2,0 Soros  négyhengeres  203 LE  300 Nm
     Dízelmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény  Nyomaték
     D5  2,4 Soros  öthengeres  205 LE  420 Nm
     D3  2,0 Soros  öthengeres  163 LE  400 Nm

     

     

    A gyártás első évében megjelenő motorok:

     

     Benzinmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény Nyomaték 
     T5  2,0 Soros  négyhengeres  240 LE  320 Nm
     T4  1,6 Soros  négyhengeres  180 LE  240 Nm
     T3  1,6 Soros  négyhengeres  150 LE  240 Nm
     Dízelmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény  Nyomaték
     1.6 D  DRIVe 1,6 Soros  négyhengeres  115 LE  270 Nm

     

     

    Új szórakoztató-elektronikai rendszer, világszínvonalú hangminőség
    Az új S60 modern szórakoztató-elektronikai rendszerrel van felszerelve, amelyen a zenelejátszó/rádió, a navigációs rendszer, a mobiltelefon, illetve az egyéb szolgáltatások információi a középkonzolba integrált 5”, illetve 7” méretű színes kijelzőn jelennek meg. A kijelző magasan helyezkedik el, hogy a sofőr könnyebben az úton tarthassa a szemét. „Azon kevés gyártó közé tartozunk, akiknél a szórakoztató- és információs rendszer valamennyi funkciója vezérelhető a kormányról is” – mondja Tomas Ahlborg. Az új S60 a korábbi modellekben tapasztaltnál is jobb hangélményt biztosít.

     

    A MultEQ rendszert használó első autók egyike
    „Legfejlettebb rendszerünk, a Premium Sound D-osztályú digitális 5x130W teljesítményű erősítővel van felszerelve, amelynek áramköreit a svéd Anaview gyártja. A 12 hangszórós rendszer támogatja a Dolby Digital és a Dolby Pro Logic II Surround lejátszást, valamint az Audyssey Laboratories díjnyertes MultEQ technológiáját. Mindez abszolút világszínvonalú hangélményt biztosít” – mondta Tomas Ahlborg.

     

    A Volvo S60 a világ egyik első autója, amely az Audyssey Laboratories MultEQ technológiáját használja. E technológia már bizonyított az otthoni és a professzionális audiorendszerek piacán. A MultEQ kiszűri az autó belső tere által keltett torzulást, és minden utas számára tiszta, élénk hangzást biztosít. A felsőkategóriás Premium Sound rendszeren kívül minden új S60 modell esetében három további audiorendszer közül lehet választani.

     

    A cél évi 90 000 autó
    Az első évre a gyártó 90 000 új Volvo S60 eladását tervezi. A vásárlói bázis szokatlanul egyenletesen oszlik el a világon. Európa (beleértve Oroszországot), Észak-Amerika és a világ fennmaradó része körülbelül egyharmad-egyharmad arányban fog részesülni az eladásokból. Az új Volvo S60-at a Volvo Cars ghenti (Belgium) gyára fogja gyártani. Az első autók 2010 nyarának végén jutnak el a vevőkhöz.

    „Nem számít, hogy az ügyfelek az Egyesült Államokban, Európában vagy a világ egy másik részén élnek, mindannyiuk számára ugyanazok a tulajdonságok a legfontosabbak. Egy teljesen új S60-as modellt készítettünk számukra, amely a legigényesebb vevők tetszését is el fogja nyerni” – mondta Stephen Odell.


     

    Budapest, 2010. február 9. – A vadonatúj Volvo S60 modellről március 2-án hullik le a lepel a genfi autószalonon. Bemutatkozása az autós világ egyik legnagyobb kategóriájában olyan lendületes és nyílt, amilyet még soha nem láttunk a Volvo bemutatótermeiben. Az új S60-as egy műalkotás, amely megmozgatja a közönséget – fizikailag és érzelmileg egyaránt.
    Vissza