Hírek, események
  • A vadonatúj Volvo V40: valódi skandináv elegancia kívül és belül

    2012. 03. 07.

    Budapest, 2012. március 6. – A vadonatúj Volvo V40 a nagyméretű autókra jellemző tartalommal és jellemzőkkel rendelkező kompakt autó auráját hangsúlyozó elegáns belső és külső kialakítással lép be a prémium kategóriás ferdehátú járművek piacára. Az új modellt áthatja az elegáns, mégis a funkcionalitást előtérbe helyező skandináv dizájn valamennyi erénye: a tiszta, elegáns vonalvezetés, a kiváló minőségű anyagok kívül és belül, valamint az intuitív, csúcsminőségű technológia.

     

    Alacsony és széles orrész
    A klasszikus V-alakú motorháztetőt a merész és kifejező vonalvezetés emeli ki még jobban. A fényes hűtőrács alacsony és széles, mely sportos, talajközeli érzetet kelt. Az alsó nyílást az egyik kerékdobtól a másikig ívelő, igényesen kialakított karosszériaelem övezi a sarkokon. Az így megformált sarokrészek nem csak az autó karakterét erősítik, hanem a légáramlásra is hatással vannak, javítva ezzel a jármű aerodinamikai tulajdonságait. A nappali menetfény világítótesteit az orrész alsó sarkaiba ágyazták, és szemből nézve kissé felfelé ívelnek. A fényszórók pengeszerű kialakítása vonzó fénymintát rajzol a sötétben.

     

    Széles váll és dinamikus profil
    A fényszórótól hátrafelé nyúló széles és hangsúlyos vállvonal az emelkedő övvonalat utánozza. A hátsó ajtó végét elérve beleolvad a legendás P1800 modelltől örökölt, felfelé ívelő „kampóba”. A vonalvezetés egy nagyon erőteljes kialakításban csúcsosodik ki, amelyet a hátsó lámpák zárnak le. A tető körvonala tovább fokozza azt a benyomást, hogy az autó előredől, alig várva az elindulást.

     

    Az autó a dinamikusra tervezett hátsó részben ér véget, amely tovább hangsúlyozza a jármű szélességét és izmosságát. Az „elsötétített” alsó résszel együtt atlétikus, alacsony és széles érzetet kelt a szemlélőben. A hátsó lámpák a Volvo jellegzetes formavilágát képviselik. Magasan helyezkednek el, és követik a vállvonal görbületét. A hatszögletű csomagtérajtó, amelyet a P1800ES modell ihletett és először a C30 modellen mutatkozott be, szintén a Volvo kézjegyét hordozza.

     

    „Jelentős mértékben behúztuk a D oszlopot. Ez alapozta meg a hátsó vállrész erőteljes, egyedi kialakítását. Ez a két méretváltoztatás kelti azt a benyomást, hogy az autó olyan, mint egy méretre szabott öltöny, nem pedig egy hétköznapi konfekció. Az alacsony magasság az első rész megjelenését is javítja, és a jobb aerodinamikai tulajdonságok mellett kisebb széndioxid-kibocsátást eredményez” – mondta Chris Benjamin, a külső formatervezésért felelős részleg vezetője, majd hozzátette: „A gondosan formált farrészt kedvelem a legjobban az autóban. A hátsó rész is alacsony és széles kialakítású, amely nagy magabiztosságot sugároz. A hatszögletű csomagtérajtó mára egyfajta Volvo-védjegy lett, és a V40 megjelenését a V60 sportkombi formavilágával hozza összhangba.”

     

    Külső kiegészítők
    A vadonatúj V40 vásárlója az autó megjelenését egy külső kiegészítő készlettel formálhatja ízlése szerint. A készlet exkluzív, sportos légkört teremt, és tovább fokozza az aerodinamikai hatékonyságot. A külső kiegészítő-készlet légterelőket, egy kétszínű hátsó diffúzort, díszítő csíkokat, valamint a két oldalon elhelyezett nagy, téglalap alakú kipufogócsöveket foglal magában. A 18 collos szürkeárnyalatú Diamond Cut könnyűfém keréktárcsák, illetve a tetőre szerelhető légelterelő külön választható.

     

    Világítástechnológia
    A LED-es világítás egyéni stílussal és modern kinézettel ruházza fel a gépkocsit. Az optikai fényvezetők a formavilágot hangsúlyozó módon terelik a fényt a jármű körül. A LED-es világítás a következő helyeken található:

     

    • Első helyzetjelző lámpák
    • Az oldalsó visszapillantó tükrökbe integrált irányjelzők
    • Hátsó helyzetjelzők
    • Hátsó rendszámvilágítás
    • Felső féklámpa
    • Nappali menetfény

     

    Oldalsó visszapillantó tükrök
    Az oldalsó visszapillantó tükrökbe integrált LED-es irányjelzők a láthatóságot javítják, és modern kinézetet kölcsönöznek az autónak. A tükrök az autó bezárásakor automatikusan behajthatók, az automatikus döntési funkció pedig a járdaszegélyt teszi láthatóvá tolatás közben.

     

    Megvilágosító élmény
    A vadonatúj Volvo V40 rögzített panoráma üvegtetővel is kapható, amely az első szélvédőtől a hátsó ülések háttámlájáig húzódik. A panorámatető fokozza a tágas belső tér érzetét az autó belsejében. A sötétített üveget úgy tervezték, hogy csökkentse az utastérbe jutó infravörös sugárzást, és a tető alatt elektromos vezérlésű napvédő roló található. A roló hátulról előre nyílik, így a hátul ülő utasok akkor is élvezhetik a napfényt, amikor a vezető és az elöl ülő utas árnyékban van.

     

    Prémium belső tér
    A vadonatúj Volvo V40 belső terét az emberek számára tervezték. Nagy hangsúlyt kapott az ergonómia, a kényelem és a magával ragadó vezetési élmény. A széles műszerfal és az ajtók folyamatosságot sugárzó kialakításának együttese tágas, „nagy autós” érzetet kelt. A valódi skandináv ízléssel kialakított belső tér tágas és megnyugtató légkört biztosít a vezető és az utasok számára. A felhasznált anyagok és színek a prémium minőséget és kidolgozottságot hangsúlyozzák.

     

    Kényelmes oldaltartású ülések
    Az ergonómia és a kényelem kulcsfontosságú tényező a Volvo üléseinek fejlesztése során. Az első ülésekhez hasonlóan a hátsó oldalülések kialakítása is kényelmes. A hátsó ülés közepébe integrált, két pohár elhelyezését lehetővé tevő lehajtható pohártartó az ügyes tervezésnek köszönhetően diszkréten elrejthető az ülőrészben, és nincs hatással a hátul középen ülő utas kényelmére sem. A két első ülés és a két hátsó oldalülés egyaránt rendelkezhet elektromos fűtéssel.

     

    „A V40 ötüléses autó. A hátsó oldalülések sportos, kosárszerű kialakítása kényelmes, tágas teret biztosít az utazás során. A forma tervezésekor ügyeltünk arra, hogy a lehető legnagyobb kényelmet és támasztást biztosítsák még az igazán hosszú utakon is” – mondta Sven-Olof Persson, a belső tervezésért felelős részleg vezetője.

     

    A belső tér három fő színkombinációban érhető el: grafitfekete, grafitfekete/bézs vagy kávébarna/bézs. A bőrkárpitozás az új azúrkék színezéssel is rendelhető. A textíliák minősége megfelel az Oeko-Tex Standard 100 szabványnak, a bőrfelületek krómmentesek, a „Tiszta utastér” sémát pedig a Svéd Asztma és Allergia Társaság is ajánlja.

     

    „A belső térben gyakorlatilag valamennyi anyag és felület minőségét képesek voltunk tovább javítani. Ez magába foglalja az új természetes bőrt, a még különlegesebb kárpitozást, az új díszítő anyagokat és azt a kiváló megmunkálást, amely a legapróbb öltésben is érvényesül” – mondta Maria Uggla, a színekkel és anyagokkal foglalkozó részleg vezetője, majd hozzátette: „Tág teret kaptak a személyes preferenciák. Sötét elegancia? Skandináv ragyogás? Sportosság és extrovertáltság? A vásárló a személyiségéhez legjobban illő belső kialakítást választhat. A külső színek és a belső tér kínálta lehetőségek számtalan eltérő kombinációja megnyitja az utat a tulajdonos személyiségének kifejezésre juttatásához.”

     

    Karcsú, lebegő középkonzol
    A Volvo emblematikus, rendkívül karcsú középkonzolja a korábbi modelleknél még gondosabban kialakított formában jelenik meg a vadonatúj V40 modellekben. A középkonzol alapkivitelben grafitfekete színű, de modern fa, csillogó grafit és a teniszpályákat idéző, vörös csíkozású kivitelben is rendelhető. A középkonzol selyemfényű, krómozott kerete a díszítést erősíti. Hasonló kivitelezés valósul meg az ajtókon és a műszerfalon, valamint a központi kijelzőn, az oldalsó légbefúvókon, az indítógombon és a sebességváltó szoknyáját körülölelő kereten.

     

    Keret nélküli belső visszapillantó tükör
    A beltér másik ékköve az új, keret nélküli belső visszapillantó tükör, amelyet a modern okostelefonok formavilága ihletett.

     

    Intelligens tárolás
    A kartámasz alatti tárolórekeszben CD lemezek és más apró tárgyak helyezhetők el. A választott audiorendszertől függően itt található az USB/iPod vagy AUX-bemenet csatlakozója. A kartámasz állításával a vezető rendelkezésére álló támaszkodó felület bővíthető. A kartámasz előtti részen, a konzolba integrálva két pohár elhelyezésére alkalmas pohártartó és egy 12 V-os csatlakozóaljzat található. A kesztyűtartóban két üdítősüveg vagy doboz fér el, amelyeket az elektronikus légkondicionáló rendszerből érkező hideg légáram hidegen tart. A kényelmet szolgálja továbbá a vezetőoldali ajtó fölötti napszemüveg-tároló, egy tolltartó a kesztyűtartóban, emellett praktikus tárolóhelyek találhatók a műszerfal alatt, valamint a hátsó oldalülések külső részén. Ötletes megoldás, hogy a jégkaparó a vezetőoldali ajtóban különlegesen kialakított, folyadékelvezetéssel rendelkező rekeszben tárolható.

     

    Hétféle hangulatvilágítás
    A belső világítást úgy tervezték, hogy az a „színházi világítás” érzését keltse. A fontos területeket LED-ek világítják meg. A vezető választhatja a belső hőmérséklethez igazodó, kéktől vörösig változó világítást, illetve hangulatának megfelelően dönthet a további hét hangulatvilágítási mód valamelyike mellett. Az első és hátsó olvasólámpák fényereje szabályozható.

     

    Megvilágított sebességváltógomb
    A sebességváltó gombja mind az automata, mind a kézi sebességváltó esetében átlátszó, és belülről LED-es megvilágítású. A tükröződő fény különleges 3D hatást kelt. Az ajtók tárolórekeszeit szintén LED-ek világítják meg.

     

    Kétszintes csomagtérpadló
    A kétrészes, 40/60 arányban osztott hátsó ülések támlái hosszú tárgyak szállításakor többféleképpen és könnyedén lehajthatók. A csomagtérben egy praktikus, függő teherháló is található. Külön rendelhető a puha rögzítőháló, és tartozékként acélból készült változat is kapható. A V40 csomagterében egy „kiegészítő” padló is felszerelhető, amely a hátsó ülések lehajtása esetén sík felületet biztosít, az első utasülés előredöntésével pedig még több hely nyerhető.

     

    A két állandó akasztó mellett a kiegészítő padló két további akasztót is tartalmaz a bevásárlószatyrok számára. A felső és alsó padlóban zárt tárolóhelyet alakítottak ki. Tartozékként rendelhető a kisebb tárgyakat biztonságban a helyükön tartó „csomagpadló-rendező”, valamint egy „rakományrendező” is, amelynek része egy csomagtérelosztó, egy teherrögzítő pánt és két padlósín. További praktikus újítás az önzáró üzemanyagtöltő-cső. A leleményes megoldásnak köszönhetően egyszerűbb az üzemanyag betöltése, mivel nincs szükség tanksapkára.

    Budapest, 2012. március 6. – A vadonatúj Volvo V40 a nagyméretű autókra jellemző tartalommal és jellemzőkkel rendelkező kompakt autó auráját hangsúlyozó elegáns belső és külső kialakítással lép be a prémium kategóriás ferdehátú járművek piacára. Az új modellt áthatja az elegáns, mégis a funkcionalitást előtérbe helyező skandináv dizájn valamennyi erénye: a tiszta, elegáns vonalvezetés, a kiváló minőségű anyagok kívül és belül, valamint az intuitív, csúcsminőségű technológia.
    Vissza