Hírek, események
  • Kínai gyerekek győztek a Volvo Adventure környezetvédelmi versenyen

    2011. 06. 20.

    Budapest, 2011. június 20. – Idén is a világ legkülönbözőbb tájairól gyűltek össze a környezettudatos fiatalok a tízedik évfordulóját ünneplő Volvo Adventure pályázat göteborgi döntőjére. Az idei év győztesei Sanghajból érkeztek egy olyan projekttel, amely az eldobható evőpálcikák újrahasznosítható változatokkal való lecserélésének környezeti hatásait mutatta be. Ha az évente Kínában vásárolt valamennyi eldobható evőpálcikát sorban egymás mellé helyeznénk, azok huszonegyszer fednék le a bolygónk és a Hold közötti távolságot. Az elhangzottak alapján összesen 80 milliárd evőpálcikát dobnak ki évente.

     

    Ebben az évben Kínából, Indiából, Malajziából, Ománból, Madagaszkárról, Dél-Afrikából, az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Magyarországról, Törökországból és Nagy-Britanniából érkeztek versenyzők. Valamennyi csapat azonosított egy helyi környezeti problémát, és kreatív megoldásokkal, valamint intézkedési tervekkel állt elő annak megoldására. A fiatalok több esetben kiterjesztették a projektjüket, hogy együttműködést érjenek el a helyi hatóságokkal és szervezetekkel. A projektek széles spektrumot fedtek le egészen a növény- és állatvilág természetes élőhelyén való gondozásától, a környezetbarát energia-előállításon keresztül, a különböző újrahasznosítási módszerekig.

     

    A Volvo Adventure 2011 dobogósai
    A zsűri, amelyet az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization – Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) képviseletében Bernard Combes vezetett, a kínai gyerekek munkáját, azaz a „We DODGE” című pályázatot választotta ki győztesként.

     

    „A csapat célkitűzése az volt, hogy csökkentsék Sanghajban az eldobható evőpálcikák használatát, ezáltal pedig az eldobható termékek által okozott környezeti terhelés problémájával is foglalkoztak. Hatalmas lelkesedéssel és megalapozott tudással sikerült növelniük a probléma iránti tudatosságot, és alternatív, fenntartható megoldással álltak elő, ráadásul még egy tisztítószert is feltaláltak. Örömmel várjuk, hogy a projekt eljusson Kína más városaiba, valamint más országokba is” – indokolta a zsűri döntését Bernard Combes.

     

    A sanghaji Pinghe iskola tanulói korábban már kétszer jutottak a Volvo Adventure döntőjébe, és mindkét alkalommal negyedik helyezést értek el. Emiatt Qier Qiu, Weiyi Gong, Xiao Gu, Canchu Xu és Qiwei Leong különösen boldog volt, hogy idén végre győztesekként térhettek haza.

     

    „Ez egy új kezdet számunkra. Megígértük egymásnak, hogy egész életünkre elkötelezzük magunkat a környezetvédelem iránt” – nyilatkozták a nyertes diákok a díjátadó ünnepség után.

     

    A második helyezést Nagy-Britannia a „Gondolkodj globálisan, étkezz helyben” című projektért kapta, amely az importált élelmiszer negatív hatásaival, valamint a helyi termények fogyasztásának előnyeivel foglalkozik. Harmadik helyen a malajziai fiatalok „Minden lépés számít” című munkája végzett, amelyben a diákok tíz egyszerű és praktikus tevékenységet azonosítottak, amelyekkel csökkenthető az otthonok és egyének által kibocsátott széndioxid mennyisége. A győztesek 10.000, a második helyezettek 6.000, a harmadikok pedig 4.000 amerikai dollárt nyertek.

     

    A göteborgi döntőn Magyarországot a „Green Guards” csapata képviselte

    A Volvo Adventure pályázat negyedik helyezettjeként végzett újpesti fiatalok a káposztásmegyeri homokpuszták élővilágának helyi akciókkal való megmentését és a homoktövis utolsó lelőhelyének megőrzését tűzték ki célul. A Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ tanulói 2008-ban indították útjára akciójukat. A fiatalok először feltérképezték a homoktövis cserjék állományát, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közös élőhely-kezelési akciókon vettek részt. Feladatuk a terület megtisztítása és a homoktövis kiszabadítása volt a túlburjánzott idegenhonos fák és cserjék közül. A védett lápnál több helyszínen méréseket végeztek, valamint részt vettek a tőzegláp megmentéséért szervezett demonstráción, sajtótájékoztatón és tudományos lápkonferencián is. A diákok emellett homoktövis magokat csíráztattak, és a cserjéket elültették az iskolaudvaron és a közeli Farkas-erdőben, ahol korábban szintén élt a homoktövis. Munkájukról a kerület vezetőinek és ír partneriskoláiknak előadást tartottak, valamint kiállítást rendeztek iskolájukban.

     

    A Homoktövis Természetvédelmi Terület karbantartása, és élőhely kezelési akciói eredményeként növekedett a védett cserjék száma. A területen található homoktövis cserjék állományát a gyökérsarjakról felnevelt növények kiültetésével tudták növelni. Rendszeres őrjáratozásaiknak köszönhetően az élőhelyeken illegálisan lerakott építési törmeléket, hulladékot találtak, amelyet az önkormányzat eltávolított. A tiltakozó akciók eredményességének és az új szakértői véleményeknek köszönhetően a szakhatóságok leállították a bevásárlóközpont építési munkálatait és megtiltották a további építkezést a dunakeszi lápon.

     

    A Volvo Adventure pályázatról általában
    A Volvo Adventure-re 13 és 16 év közötti fiatalok jelentkezhettek 2-5 fős csapatokkal, a diákokat egy tanár is segíthette. A versenyen részt vevő gyerekeknek egy, a lakókörnyezetükben fellelhető környezetvédelmi problémára kellett megoldást kidolgozniuk, melyet utána meg is kellett valósítaniuk. A pályázatnak a kutatás és tervezés mellett a probléma megoldásának menetét és annak eredményeit is tartalmaznia kellett. A diákoknak nem kellett bonyolult és lehetetlen feladatokat teljesíteniük. A Volvo Adventure célja nem az, hogy elijessze a gyerekeket a környezetvédelemtől, hanem éppen ellenkezőleg, a verseny fel szeretné hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mennyit tehetnek ők maguk is a világ és jövőjük védelméért.

     

    A döntőbe jutott projektekről, valamint a Volvo Adventure versenyről bővebb információ a http://www.volvoadventure.org/ weboldalon található. A döntőről készült videó a YouTube-on is megtekinthető, keressen a következő kifejezésre: Welcome to Volvo Adventure 2011.

    Budapest, 2011. június 20. – Idén is a világ legkülönbözőbb tájairól gyűltek össze a környezettudatos fiatalok a tízedik évfordulóját ünneplő Volvo Adventure pályázat göteborgi döntőjére. Az idei év győztesei Sanghajból érkeztek egy olyan projekttel, amely az eldobható evőpálcikák újrahasznosítható változatokkal való lecserélésének környezeti hatásait mutatta be.
    Vissza