Budapest, 2012. október 22. – Nagyszerű lehetőségeket teremtene az, ha a járműveket képessé lehetne tenni az egymással és a forgalmi környezettel való kommunikációra, hiszen a fontos információk megosztása illetve cseréje biztonságosabb és kényelmesebb vezetést eredményezne. Ezért csatlakozott a Volvo Car Corporation a CAR 2 CAR Communication Consortium nevű szervezethez más európai autógyártókkal és beszállítókkal együtt. A cél az, hogy öt éven belül elkészüljön egy, az autók közötti kommunikációt biztosító közös platform.
Budapest, 2012. október 19. – Mától vehetik birtokba a pihenésre és kikapcsolódásra vágyó látogatók a fenntarthatóság jegyében megújult budapesti Lánchíd parkot.
Budapest, 2012. október 17. – Az első légzsákkal felszerelt Volvo modell éppen 25 éve, 1987-ben gurult le a gyártósorról, és a vállalat azóta több világelső újítással egészítette ki a technológiát. A Volvo alkalmazta elsőként az ülésbe épített oldallégzsákot és a függönylégzsákot (Inflatable Curtain – IC) is, 2012-ben pedig a vadonatúj Volvo V40 forradalmian új gyalogosvédelmi légzsákjának bemutatásával ünnepli a 25. évfordulót.
Budapest, 2012. október 2. – A Volvo a CAR 2 CAR Communication Consortium tagjaival egy olyan közös technológia megvalósításáról szóló szándéknyilatkozatot írt alá, amely 2016-ra lehetővé teszi az autók közötti kommunikációt.
Budapest, 2012. szeptember 19. – A Volvo Car Corporation egy teljesen új szegmens felé kövezte ki az utat 1997-ben a V70 Cross Country változattal. Most, 15 évvel később, a prémium C-szegmensben bemutatkozó új Volvo V40 Cross Country új magasságokba emeli a nagy teljesítmény és a kifejező elegancia egyedi ötvözetét.
Budapest, 2012. szeptember 17. – Az autonóm vezetés, azaz az önmagukat vezető járművek területén való megjelenés a következő hatalmas előrelépés a Volvo Car Corporation számára a világ legbiztonságosabb autóinak létrehozását célzó fejlesztőmunkában.
Budapest, 2012. szeptember 12. – A lenyűgöző királykék színben bemutatkozó új Volvo V40 R-Design változat tökéletes választás azok számára, akik a látványos megjelenést stílussal és dinamizmussal kívánják ötvözni. A gyors életstílus vizuális ígéretét a belső tér vezetőbarát kialakítása és az akár 254 lóerős teljesítmény által nyújtott intenzív és dinamikus menettulajdonságok támasztják alá.
Budapest, 2012. szeptember 7. – A Volvo Car Group 239 millió svéd korona adózás előtti üzemi eredményt ért el 2012 első hat hónapjában, amely alacsonyabb az előző év azonos időszakában felmutatott 1,529 milliárd svéd koronás eredményhez képest. Az első félév bevétele a 2011 első felében elért eredményhez (62,9 milliárd svéd korona) viszonyítva 3,9 százalékkal, 65,3 milliárd svéd koronára nőtt. A Volvo 2012 első felében 221.309 darab autót értékesített világszinten, 4,1 százalékkal kevesebbet, mint 2011 azonos időszakában (230.746 darab). Ez az eredmény a Volvo rugalmas helytállását bizonyítja a kihívásokkal teli piaci környezetben.
Budapest, 2012. augusztus 29. – A vadonatúj Volvo V40 az Euro NCAP töréstesztjén a legmagasabb, öt csillagos értékelést kapta, ráadásul az összesített eredmény az intézet történetében az eddigi legjobb érték.
Budapest, 2012. augusztus 16. – Az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) ismét kihangsúlyozta a Volvo Car Corporation vezető szerepét az autóbiztonság terén. A legfrissebb jelentés szerint a tesztben résztvevő különböző prémium márkák típusait vizsgálva, mindössze két modell – melyek közül az egyik a Volvo S60 – kapta meg a legjobb besorolást az IIHS negyedátfedéses frontális töréstesztjén.