A Volvo története
  • A Volvo támogatásával rajtol el a 16. Generali Bankár Kupa

    2012. 06. 05.

    Budapest, 2012. június 5. – Idén június 9-10. között immár 16. alkalommal mérkőznek meg egymással a pénzügyi szektor képviselői a Balatonkeneséről rajtoló Bankár Kupán. A Volvo Autó Hungária 2006 óta elkötelezett támogatója a versenynek, emellett névadó szponzora a harmadik alkalommal rajtoló Volvo Lízing Kupa betétfutamnak. Mára ugyanis hagyománnyá vált, hogy a legnépesebb mezőnyt adó versenyt kiegészíti két másik is: a III. Volvo Lízing Kupa, illetve a XII. Generali Biztosítási Kupa.

     

    A banki, befektetési és a pénzügyi szektor képviselői számára meghirdetett vitorlásversenyre idén minden eddiginél több hajó jelezte indulási szándékát, így összesen mintegy 60 hajóra és 600 résztvevőre számít a verseny rendezője, a tízszeres Kékszalag-győztes vitorlázó, Litkey Farkas.

     

    A Volvo filozófiájában több mint nyolcvanöt éve elsődleges szempont az emberi élet és környezetünk védelme, mely nem csupán a modellek biztonságtechnikai kialakítására vonatkozik. A Volvo éppen ezért kiemelt figyelmet fordít az egészséges életmód feltételeinek megteremtésére, melyhez szorosan hozzátartozik a sport támogatása is. Ezen törekvés szellemében a vállalat névadó szponzora a világ legjelentősebb világkörüli vitorlásversenyének, a 2011-12-ben is elrajtoló Volvo Ocean Race-nek is, melynek befutója 2012 július 7-én lesz az írországi Galway városában.

     

    „A világ egyik legnehezebb vitorlásversenye által inspirált limitált szériás Volvo Ocean Race modellekben számos apró részlet a kalandot és a szenvedélyt tükrözi. Azt a szenvedélyt, amellyel például a Bankár Kupa résztvevői is harcba szállnak a győzelemért” – mondta Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária ügyvezető igazgatója. „A Bankár Kupa kiemelten fontos hazai esemény számunkra, hiszen a résztvevők közül sokan maguk is Volvo tulajdonosok, emellett a pénzügyi szektor vállalatunk kiemelt célcsoportjának számít. A verseny győzteseit vitorlázással kapcsolatos Volvo-ajándékokkal jutalmazzuk majd, és a kikötőben arra is lehetőséget biztosítunk, hogy néhány modellünket – XC60 és XC70 Ocean Race modelleket, illetve egy C30-ast – közvetlen közelről is megismerhessék az érdeklődök” – tette hozzá Bodrogai Gábor.

     

    A Bankár Kupát első ízben 1997-ben rendezték meg, és a versenynek kezdettől fogva a balatonkenesei Kenese Marina-Port Yacht kikötő ad otthont. A verseny megálmodói olyan egyedi megmérettetést képzeltek el, ahol a versenyhajók fedélzeten neves bankárok ülnek. A versenyhez 2001-ben csatlakoztak a biztosítási szakma képviselői is, így a rendezvény kétnapos eseménnyé nőtte ki magát. A Bankár Kupáról bővebb információ a www.bankarkupa.hu weboldalon található.

    Budapest, 2012. június 5. – Idén június 9-10. között immár 16. alkalommal mérkőznek meg egymással a pénzügyi szektor képviselői a Balatonkeneséről rajtoló Bankár Kupán. A Volvo Autó Hungária 2006 óta elkötelezett támogatója a versenynek, emellett névadó szponzora a harmadik alkalommal rajtoló Volvo Lízing Kupa betétfutamnak. Mára ugyanis hagyománnyá vált, hogy a legnépesebb mezőnyt adó versenyt kiegészíti két másik is: a III. Volvo Lízing Kupa, illetve a XII. Generali Biztosítási Kupa.
    Vissza