Kínában készül majd a Volvo első elektromos autója

Kínában készül majd a Volvo első elektromos autója

A prémium autókat gyártó Volvo Cars a Sanghaji Autószalonon jelentette be, hogy Kínában fogja gyártani első teljesen elektromos hajtású gépkocsiját.

A vadonatúj modell a Volvo kisebb modellekhez kifejlesztett kompakt moduláris padlólemezére (Compact Modular Architecture, CMA) épül, és 2019-től kínai gyártásból fogják világszerte forgalmazni, tette hozzá a Volvo.

Az a döntés, hogy Kínában gyártsa első elektromos autóját, jól mutatja, milyen fontos szerepet játszik az ázsiai ország a Volvo részben vagy teljesen elektromos jövőjében, egyben azt is érzékelteti, hogy Kína egyre kifinomultabbnak számít, mint autóipari gyártóközpont.

„A Volvo Cars teljes mértékben támogatja a kínai kormány legújabb ötéves tervében felvázolt, tisztább légkörért folytatott erőfeszítéseit. Ez a törekvés maximálisan egybe vág a Volvo környezetvédelmet, minőséget és biztonságot előtérbe helyező, saját értékrendjével.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „Hisszük, hogy a villamosítás a fenntartható mobilitás kulcsa.”

Kína a részben vagy teljesen elektromos járművek legnagyobb piaca a világon; az ország ambiciózus terveket felállítva igyekszik tovább erősíteni a villanyautók és hibrid járművek eladásait, hogy ezzel is enyhítse a nagyvárosait sújtó forgalmi dugókat és légszennyezési problémákat.

A Volvo feltett szándéka, hogy 2025-re egymillió tisztán elektromos és hibrid gépkocsit adjon el. A svéd vállalat nagyobbik SPA padlólemezére is fejleszt egy teljesen elektromos hajtású autót, valamint tervbe vette, hogy minden modelljét felszerelje hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtáslánccal.

A Volvo három gyártólétesítményt működtet Kínában: Tacsingban készülnek a 90-es szériába tartozó modellek, Csengtu a 60-as modellcsalád otthona, míg Luqiaóban kap majd helyet a leendő 40-es sorozat típusai.

-------------------------------

A Volvo Car Group 2016-ban
A 2016-os pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye 11 014 millió svéd korona volt (2015-ben: 6620 millió svéd korona). Az időszak árbevétele összesen 180 672 millió svéd koronát tett ki (2015: 164 043 millió svéd korona). A 2016-os naptári évben a márka globális eladásai rekord értéket értek el; a 534 332 darab értékesített gépkocsi 6,2 százalékkal haladja meg a 2015-ös év eredményét. A rekord magas értékesítési darabszám, illetve üzemi eredmény lehetővé tette a Volvo Car Group számára, hogy folytassa a globális átalakulási terv finanszírozását.

A Volvo Car Group: céginformációk
A Volvo 1927-ben kezdte meg működését. Mára a Volvo Cars az egyik legismertebb és legelismertebb autómárka, amely 2016-ban 534 332 autót értékesített a világ mintegy 100 országában. A Volvo Cars 2010 óta a kínai Zhejiang Geely Holding (Geely Holding) tulajdonában áll. A cég 1999-ig a svéd Volvo Group tulajdona volt, majd az amerikai Ford Motor Company vásárolta meg. A Geely Holding 2010-ben szerezte meg a Volvo Cars-t.

2016 decemberében a Volvo Cars világszerte több mint 31 000 alkalmazottat foglalkoztatott. A Volvo Cars székhelye svédországi Göteborgban található; a termékfejlesztés, a marketing és az adminisztratív funkciók döntően ugyanitt működnek. A Volvo Cars kínai központja Sanghajban van. A cég fontosabb autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium), valamint Csengduban és Daqingban (Kína) működnek; a motorokat Skövdében (Svédország) és Zhangjiakouban (Kína) gyártják. míg a karosszéria-elemeket Olofströmben (Svédország) állítják elő.


Sajtókapcsolatok

David Ibison
Globális sajtókapcsolatokért felelős alelnök
Volvo Car Group

Telefon: +46 723 717509
david.ibison@volvocars.com

Volvo Cars sajtókapcsolatok

Telefon: +46 31-596525
media@volvocars.com

Volvo Car Group
PVH50, 50200
SE-405 31 Göteborg
Svédország
Telefon: +46 31 59 65 25
Fax: +46 31 54 40 64
https://www.media.volvocars.com/

Székhely
Göteborg, Svédország
Cégjegyzékszám.
556074-3089

A jelen sajtóközleményben említett jellemzők és tények a Volvo Car Group nemzetközi modellkínálatára vonatkoznak. Az ismertetett jellemzők és funkciók nem feltétlenül képezik az alapfelszerelés részét. A gépjárművek műszaki jellemzői országonként eltérőek lehetnek, azok előzetes bejelentés nélkül változhatnak.