2019-ben SUV modelljeinek sikere vezette a Volvo Cars-t rekordeladásokhoz immáron a 6. egymást követő évben, és haladta meg először a 700 ezres darabszámot!

2019-ben SUV modelljeinek sikere vezette a Volvo Cars-t rekordeladásokhoz immáron a 6. egymást követő évben, és haladta meg először a 700 ezres darabszámot

A Volvo Cars már a 6. egymást követő évben haladja meg az előző év eladásait, de 2019-ben először történt meg a vállalat 93 éves fennállása alatt, hogy az értékesítés áttörte a 700 ezres darabszámot. 2019-ben a Volvo 705 452 új Volvo modellt adott el, ez 9,8%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és ez a növekedés mind a 3 régióban (Amerika, Ázsia, EMEA) teljesült.

Az új értékesítési rekord mögött elsősorban a Volvo Cars számos nemzetközi díjjal jutalmazott SUV modelljei iránti erős fogyasztói kereslet áll, de az elektrifikált modellek iránt is óriási az érdeklődés, a 2019-ben eladott 45 933 plug-in hybrid modell 22,9%-kal haladta meg a 2018-as számokat, és 100%-kal a 2017-es statisztikákat.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy fennállásunk alatt először adtunk el 700 ezernél több autót, és emellett mind a három régiónkban erősíteni tudtuk piaci helyzetünket” nyilatkozta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „Célunk, hogy 2020-ban folytassuk ezt a pozitív trendet, amiben támaszkodhatunk az idén már számos országban megjelenő teljesen elektromos modellünkre is.” 

Illusztrálandó az eladási rekord értékét, a vállalat már november végére meghaladta 2018. teljes éves eladási számait, a december pedig a vállalat eddigi legerősebb hónapja lett 74 239 értékesített autóval. 
 
Kína 154 961 darab új Volvót értékesített 2019-ben, ez 18,7%-os növekedést jelent, ami a piac legtöbb szereplőjéhez képest magasabb érték. Ez minden idők eddigi legjobb eredményét eredményezte Kínában, és egyben a legmagasabb számot, amit a Volvo egy országban elért eddig. 

Az Egyesült Államokban 108 234 új Volvo talált gazdára, ezzel a 100 000-es határt először haladta meg az ország 2007 óta. Ez 10,1%-kal magasabb a tavalyi eredménynél. 
Az európai régióból ki kell emelnünk Németországot, ahol különösen erős volt a növekedés, és a  vállalat történetében először érték el az 50 000-es eladást, de Nagy-Britannia is rekordeladással büszkélkedhet, amivel először haladta meg a 1990-es eredményeit.

Ha a teljes világot nézzük, számos ország dicsekedhet még rekordeladásokkal, ide tartozik Ausztria, Belgium, Brazília, Csehország, Dél-Korea, Lengyelország, Magyarország és Portugália. 
 
A modelleket vizsgálva a legnépszeűbb Volvo modell továbbra is az XC60, melyet az XC40 és az XC90 követ, de a 60-as és 90-es széria többi modellje is hozzájárult főleg Európa és Kína növekedéséhez.

2020-ban vezeti be a Volvo Car a Recharge családot, amely a Volvo teljesen elektrifikált és a plug-in hybrid változatait fogja össze. 
A Recharge vonal újabb lökést adhat az értékesítés növekedésének. A Volvo célja, hogy 2020-ban az eladások 20%-a már Recharge változat lesz. 

Minden modellünknek van Recharge változata, az XC40-es modelltől kezdve a 60-a szérián át az XC90 terepjáróig. Volvo Cars az egyetlen gyártó, ami minden modelljéhez ajánl plug-in hybrid változatot, és hamarosan – 2020-ban már 9 országban – megjelenik az XC40 Recharge változat, a Volvo első teljesen elektromos modellje is.

A részletes eredmények a következők:

   December Január-December
  2018  2019  Változás 2018  2019 Változás
Európa 29 469 34 224 16,1% 317 838 340 605 7,2%
Ázsia 11 868 16 908 42,5% 130 593 154 961 18,7%
Amerika 8 826 12 360 40% 98 263 108 234 10,1%
Egyéb 9 994 10 747 7,5% 95 559 101 652 6,4%
Összesen 60 157 74 239 23,4% 642 253 705 452 9,8%

2019-ben a legkeresettebb Volvo modell, az XC60 eladása elérte a 204 965-ös számot (2018: 187 339), a másik helyre az XC40 került 139 847 darabbal (2018: 75 828), míg a harmadik legnépszerűbb modellünk az XC90 volt 100 729 darabbal (2018: 94 182).

A Volvo Car Group 2018-ban

A 2018. pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye 14 185 millió svéd korona volt (2017-ben: 14 061 millió svéd korona).  Az időszak árbevétele összesen 252 653 millió svéd koronát tett ki (2017: 208 646 millió svéd korona). A 2018. naptári évben a márka globális eladásai rekord értéket értek el; a 642 253 (571 577) darab értékesített gépkocsi 12,4 százalékkal haladja meg a 2017-es év eredményét. A Volvo Cars az utóbbi években teljes körűen átalakította pénzügyi és üzemi tevékenységeit, előkészítve a vállalat növekedésének következő fázisát.


A Volvo Car Group: céginformációk

A Volvo 1927-ben kezdte meg működését. Mára a Volvo Cars az egyik legismertebb és legelismertebb autómárka, amely 2018-ban 642 253 autót értékesített a világ mintegy 100 országában. A Volvo Cars 2010 óta a kínai Zhejiang Geely Holding (Geely Holding) tulajdonában áll.  A cég 1999-ig a svéd Volvo Group tulajdona volt, majd az amerikai Ford Motor Company vásárolta meg. A Geely Holding 2010-ben szerezte meg a Volvo Cars-t.

2018-ban a Volvo Cars átlagosan mintegy 43 000 (39 500) alkalmazottat foglalkoztatott teljes munkaidőben. A Volvo Cars székhelye svédországi Göteborgban található; a termékfejlesztés, a marketing és az adminisztratív funkciók döntően ugyanitt működnek. A Volvo Cars kínai központja Sanghajban van. A cég fontosabb autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium), Dél-Karolinában (USA), valamint Csengduban és Daqingban (Kína) működnek. A motorokat Skövdében (Svédország) és Zhangjiakouban (Kína) gyártják. míg a karosszéria-elemeket Olofströmben (Svédország) állítják elő.

Sajtókapcsolatok

Volvo Cars sajtókapcsolatok

Telefon: +46 31-596525
media@volvocars.com

 

Volvo Car Group
PVH50, 50200
SE-405 31 Göteborg
Svédország
Telefon: +46 31 59 65 25
Fax: +46 31 54 40 64
https://www.media.volvocars.com/
Székhely
Göteborg, Svédország
Cégjegyzékszám.
556074-3089



A jelen sajtóközleményben említett jellemzők és tények a Volvo Car Group nemzetközi modellkínálatára vonatkoznak. Az ismertetett jellemzők és funkciók nem feltétlenül képezik az alapfelszerelés részét. A gépjárművek műszaki jellemzői országonként eltérőek lehetnek, azok előzetes bejelentés nélkül változhatnak.