A Volvo Cars 2018-ban új értékesítési rekordot ért el – átlépte a 600 ezer darabos határt

A Volvo Cars 2018-ban új értékesítési rekordot ért el – átlépte a 600 ezer darabos határt

A Volvo Cars 2018-ban új értékesítési rekordot ért el, a vállalat a 1927-ben történt megalapítása óta először lépte át a 600 ezer darabos álomhatárt. A tavalyi évben az eladások 2017-hez képest 12,4%-kal nőttek, és ez az év végére 642 253 darab új autót jelentett. Az értékesítés szempontjából ez már az 5. egymást követő rekordév. 2017-ben a vállalat 571 577 autót adott el.

A 2018-as rekord azt mutatja, hogy a világ legtöbb országában óriási kereslet van a Volvo teljesen megújult termékportfóliójára, ezen belül is különösen a nemzetközi díjakat nyert XC családra.

A január-decemberi időszakban az amerikai régió Volvo értékesítése 2017-hez képest 20,6%-kal nőtt, és elérte a 98 263 darab autót. E növekedés oka elsősorban az XC modellek iránti növekvő keresletben, ezen belül is az új XC60-as típusban keresendő. A dél-kalifornai Charlestonban gyártott S60-as modellek első példányai már megjelentek az amerikai kereskedésekben, és ezek a tervek szerint hozzájárulnak majd a 2019-es növekedéshez.

A kínai régióban 14,1%-kal nőttek az eladások 2017-hez képest, és ez tavaly 130 593 új Volvo forgalomba helyezését jelentette. A legnagyobb igény a helyi gyártású új XC60-as és S90 modellek felé irányult.

Európa szintén jelentősen hozzájárult a rekorderedményhez. 2018-ban 317 838 új Volvo talált gazdára, ez 2017-tel összehasonlítva 6,4%-os növekedést jelent. Ebben a régióban az új V60 és az Európai Év Autója díjjal is kitüntetett XC40 volt a növekedés motorja.

 December  Január - December
   2017 2018 Változás   2017 2018  Változás 
 Európa  29871 29469  -1.3%  298625 317838   6.4%
 Kínai régió  10066 11868  17.9%  114410 130593   14.1%
 Amerikai régió 9679 8826  -8.8%  81504  98263  20.6%
 Egyéb 8910  9994 12.2%  77038 95559  24.0% 
 Összesen 58526  60157  2.8% 571577 642253   12.4%

2018-ban a legnépszerűbb Volvo modell az új XC60-as volt, amiből 189 459 darabot  (2017: 184 966 db) értékesítettünk, ezt követte az XC90-es változat 94 182 darab autóval (2017: 87 518 darab) és a V40/ V40 Cross Country modell 77 587 darab autóval ( 2017: 95 370 darab).

Az XC40-es modellből az első 12 hónapban 75 828 darab talált gazdára, az S90 modellből pedig 57 142  darabot adtunk el (2017: 46 602 darab).

A Volvo Car Group 2017-ben

A 2017. pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye 14 061 millió svéd korona volt (2016-ban: 11 014 millió svéd korona).  Az időszak árbevétele összesen 210 912 millió svéd koronát tett ki (180 902 millió svéd korona). A 2017. naptári évben a márka globális eladásai rekord értéket értek el; az 571 577 darab értékesített gépkocsi 7,0 százalékkal haladja meg a 2016-os év eredményét. A Volvo Cars az utóbbi években teljes körűen átalakította pénzügyi és üzemi tevékenységeit, előkészítve a vállalat növekedésének következő fázisát.


A Volvo Car Group: céginformációk

A Volvo 1927-ben kezdte meg működését. Mára a Volvo Cars az egyik legismertebb és legelismertebb autómárka, amely 2017-ben 571 577 autót értékesített a világ mintegy 100 országában. A Volvo Cars 2010 óta a kínai Zhejiang Geely Holding (Geely Holding) tulajdonában áll.  A cég 1999-ig a svéd Volvo Group tulajdona volt, majd az amerikai Ford Motor Company vásárolta meg. A Geely Holding 2010-ben szerezte meg a Volvo Cars-t.

2017-ben a Volvo Cars átlagosan mintegy 38 000 (30 400) alkalmazottat foglalkoztatott teljes munkaidőben. VolvoCars head office, product development, marketing and administration functions are mainly located in Gothenburg, Sweden. A Volvo Cars kínai központja Sanghajban van. A cég fontosabb autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium), valamint Csengduban és Daqingban (Kína) működnek; a motorokat Skövdében (Svédország) és Zhangjiakouban (Kína) gyártják. míg a karosszéria-elemeket Olofströmben (Svédország) állítják elő.

Sajtókapcsolatok

Volvo Cars sajtókapcsolatok

Telefon: +46 31-596525
media@volvocars.com

Volvo Car Group
PVH50, 50200
SE-405 31 Göteborg
Svédország
Telefon: +46 31 59 65 25
Fax: +46 31 54 40 64
https://www.media.volvocars.com/
Székhely
Göteborg, Svédország
Cégjegyzékszám.
556074-3089



A jelen sajtóközleményben említett jellemzők és tények a Volvo Car Group nemzetközi modellkínálatára vonatkoznak. Az ismertetett jellemzők és funkciók nem feltétlenül képezik az alapfelszerelés részét. A gépjárművek műszaki jellemzői országonként eltérőek lehetnek, azok előzetes bejelentés nélkül változhatnak.