A Volvo Cars házon belül fog villanymotort tervezni és fejleszteni

A Volvo Cars házon belül fog villanymotort tervezni és fejleszteni

 

A Volvo Cars jelentős beruházással készíti elő az új generációs Volvo modellekbe szánt villanymotorok házon belüli tervezését és fejlesztését, és ezzel újabb fontos lépést tesz a tisztán elektromos autógyártóvá válás felé.
 
A vállalat a mai napon a kínai Sanghajban megnyitotta vadonatúj villanymotor-laboratóriumát. Ezzel tovább bővítette az elektromos járművek alkatrészeinek fejlesztésére és tesztelésére szolgáló létesítményeinek globális hálózatát. A vállalat jelenleg a svédországi Göteborgban fejleszt villanymotorokat, illetve Kínában és Svédországban üzemeltet ultramodern akkumulátor laboratóriumokat.

Az autógyártásban a belső égésű motorok helyébe lépő elektromotorok a villanyautók alapvető alkotóelemei (az akkumulátor és a teljesítményszabályozó elektronika mellett.) A három komponens közötti összjáték kulcsfontosságú szerepet játszik a prémium villanyautók fejlesztésében.
 
Azzal, hogy házon belül fejleszti villanymotorjait, a Volvo Cars lehetővé teszi mérnökei számára, hogy tovább optimalizálják azok működését, és ezáltal az új Volvo modellek teljes elektromos hajtásláncát. A mérnökök még tovább fejleszthetik a villanymotorok energiahatékonyságát, valamint teljesítményét.

„A házon belüli tervezés és fejlesztés révén a jelenleginél is pontosabban hangolhatjuk villanymotorjainkat.” – mondta Henrik Green, a Volvo Cars technológiai igazgatója. „Folyamatosan egyre takarékosabbá, egyre komfortosabbá tesszük azokat, így olyan egyedi vezetési élményt kínálhatunk ügyfeleinknek, amely megkülönbözteti a Volvót más piaci szereplőktől.”

A villanyautók az elektromotoroknak köszönhetik népszerű jellemzőiket: a késlekedés nélküli gyorsítási képességet, vagy az úgynevezett egypedálos vezethetőséget, ahol a gázpedált lenyomva gyorsul, felengedve pedig lassul az autó.
 
A frissen megnyitott sanghaji villanymotor-laboratórium októberben kezdte meg működését. Elsődleges feladata a Volvo Cars hamarosan bevezetésre kerülő, új generációs SPA 2 moduláris padlólemezre épülő, tisztán elektromos és hibrid járművekbe szánt villanymotorok fejlesztése lesz.
 
A villanymotorok tervezését és fejlesztését lehetővé tevő beruházással a Volvo Cars újabb fontos lépést tett klímavédelmi törekvéseinek és villamosítási stratégiájának a megvalósítása felé. A várakozások szerint 2025-re a vállalat globális eladásainak 50 százalékát teszik majd ki a tisztán elektromos járművek, míg a fennmaradó 50 százalékot hibrid modellek adják. 

A villamosítás része a Volvo Cars tavaly bevezetett, átfogó klímavédelmi tervének, amely a vállalat tevékenységeinek és termékeinek teljes spektrumában csökkenteni kívánja a karbon-kibocsátást, 2040-re pedig teljes mértékű klímasemlegességet kíván elérni.
 
A klímavédelmi terv nem éri be annyival, hogy részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok alkalmazásával csökkentse a járművek károsanyag-kibocsátását: a vállalat gyártóhálózatának, tágabb értelemben vett tevékenységeinek és beszállítói láncának szénkibocsátását is mérsékelni kívánja, valamint folyamatosan növeli erőfeszítéseit az anyagok újrahasznosítása és újrafelhasználása terén.
 
A 2020-es célkitűzések megvalósítása felé vezető első, konkrét lépésként 2018 és 2025 között 40 százalékkal kívánja mérsékelni az egy autóra jutó, annak teljes életciklusára vetített szénkibocsátás mértékét.

 
A Volvo Car Group 2019-ben


A 2019. pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye 14,3 milliárd svéd korona volt (2018-ban: 14,2 mrd svéd korona). Az időszak árbevétele összesen 274,1 milliárd svéd koronát tett ki (2018: 252,7 mrd svéd korona). A 2019. naptári évben a márka globális eladásai rekord értéket értek el; a 705 452 értékesített gépkocsi 9,8 százalékkal haladta meg a 2018. év eredményét (642 253). A Volvo Cars az utóbbi években teljes körűen átalakította pénzügyi és üzemi tevékenységeit, előkészítve a vállalat növekedésének következő fázisát.


A Volvo Car Group: céginformációk

A Volvo Cars vállalatot 1927-ben alapították. Ma az egyik legismertebb és legelismertebb prémium autómárka a világon, amely 2019-ben 705 452 autót értékesített a világ mintegy 100 országában. A Volvo Cars 2010 óta a kínai Zhejiang Geely Holding tulajdonában áll.

2019-ben a Volvo Cars átlagosan mintegy 41 500 (41 500) alkalmazottat foglalkoztatott teljes munkaidőben. A Volvo Cars székhelye a svédországi Göteborgban található; a termékfejlesztés, a marketing és az adminisztratív funkciók döntően ugyanitt működnek. A vállalat Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben sanghaji központtal működik. A cég fontosabb autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium), Dél-Karolinában (USA), valamint Csengduban és Daqingban (Kína) működnek. A motorokat Skövdében (Svédország) és Zhangjiakouban (Kína) gyártják. míg a karosszéria-elemeket Olofströmben (Svédország) állítják elő.

Új vállalati filozófiájával összhangban a Volvo Cars arra törekszik, hogy személyes, fenntartható és biztonságos módon biztosíthassa ügyfeleinek a Mozgás Szabadságát. Ezt a szemléletet tükrözi a vállalat számos üzleti célkitűzése is: a tervek szerint az évtized derekára világszerte eladott járműveinek 50 százaléka tisztán elektromos üzemű lesz, illetve bevételeinek felét közvetlen ügyfélértékesítések teszik majd ki. A Volvo Cars szintén elhivatottan törekszik szénlábnyomának folyamatos csökkentésére; a vállalat 2040-re el kívánja érni a teljes körű klímasemlegességet.

 

A jelen sajtóközleményben említett jellemzők és tények a Volvo Cars nemzetközi modellkínálatára vonatkoznak. Az ismertetett jellemzők és funkciók nem feltétlenül képezik az alapfelszerelés részét. A gépjárművek műszaki jellemzői országonként eltérőek lehetnek, azok előzetes bejelentés nélkül változhatnak. 

 

Sajtókapcsolatok

Volvo Cars sajtókapcsolatok

Telefon: +46 31-596525
media@volvocars.com

media.volvocars.com >     volvocars.com > 
Copyright © 2020 Volvo Car Corporation (vagy annak leányvállalatai és licenszbirtokosai).