A Volvo Cars új Recharge plug-in hibrid hajtáslánca tisztán elektromos módban messzebb jut egy feltöltéssel, mint az átlagos autós által naponta megtett távolság

A Volvo Cars és a Google folytatják a biztonságos, hálózatba kapcsolt felhasználói élmény új generációjának megvalósítását célzó együttműködésüket

 

A Volvo Cars továbbfejlesztette a 90-es és 60-as modellszériákhoz kínált Recharge plug-in hibrid hajtásláncát. A módosítások nyomán jelentősen megnőtt a hatótávolság, ugyanakkor csökkent a széndioxid-kibocsátás, valamint javult a menetdinamika és a vezethetőség.

A Volvo Cars új, továbbfejlesztett hajtáslánca egyetlen feltöltéssel akár 90 kilométer* megtételét teszi lehetővé. Mivel a prémium járművek vezetői átlagosan nem egészen 50 kilométert tesznek meg munkanapokon**, az új Volvo plug-in hibrid modellek felhasználói képesek lesznek tisztán elektromos üzemben végezni napi ingázásukat, amennyiben rendelkeznek otthoni töltési lehetőséggel.

A fejlesztés főbb elemei az új, megnövelt hatótávolságú akkumulátorcsomag, amely egy harmadik cellarétegnek köszönhetően az eddigi 11,6 helyett 18,8 kWh névleges kapacitást kínál; valamint a nagyobb teljesítményű, 145 lóerős villanymotor a hátsó tengelyen. Az extra motorteljesítmény jóvoltából a Recharge T6 modellek kombinált rendszerteljesítménye eléri a 350 lóerőt, míg a Recharge T8 modellek 455 lóerősek, azaz minden idők legnagyobb teljesítményű Volvo típusai. Az új hajtáslánc mellett fontos újdonság a bizonyos modelleknél elérhető, egypedálos vezethetőség.

Az akkumulátor megnövelt kapacitása révén az ügyfelek még nagyobb hányada közlekedhet elsődlegesen elektromos üzemben. A Volvo Cars becslései szerint az új hajtásláncnak köszönhetően akár mintegy 50 százalékkal csökkenhet a modellek WLTP ciklus szerint mért CO2-kibocsátása.

„2021-es írunk. Ügyfeleink joggal várják el, hogy benzin vagy gázolaj elégetése nélkül ingázhassanak.” – mondta Henrik Green, a Volvo Cars technológiai igazgatója. „A Volvo Cars legújabb plug-in hibrid modelljeinek tisztán elektromos hatótávolsága lefedi a felhasználók többségének mindennapi autóhasználatát.”

Az új, továbbfejlesztett villanymotor 65 százalékkal nagyobb teljesítményt juttat a hátsó kerekekre, és ezzel minden menethelyzetben kedvezőbb menetteljesítményeket és vezethetőséget biztosít. A megnövelt akkumulátor-kapacitással együtt a nagyobb teljesítményű villanymotor magabiztosabb összkerékhajtást is eredményez, ami különösen hasznos minden olyan helyzetben, ahol fokozott erőátviteli képességre és stabilitásra van szükség, így kis sebességű haladáskor, vontatás esetén, vagy ha csúszós útfelületen vezetünk.

A fejlesztések között megtalálható még az egypedálos vezetés lehetősége, amely különösen finoman, ösztönösen vezethetővé teszi a járművet. A tisztán elektromos Volvo modellekről már ismerős funkció lehetővé teszi, hogy a vezető egyetlen pedállal (a gázpedállal) szabályozza a gyorsítást és a lassítást is. A szolgáltatás kezdetben a Volvo XC60, S90 és V90 Recharge plug-in hibrid modelleken jelenik meg.

A megnövelt akkumulátor-kapacitás téli napokon, illetve nyári hőségben is hasznosnak bizonyulhat.  Így ugyanis a felhasználók akkor is aktiválhatják a Volvo Cars alkalmazásból az utastér előhűtés / előfűtés funkciót, ha autójukat nem csatlakoztatták töltőpontra, hiszen a nagyobb akkumulátor révén tekintélyes marad a tisztán elektromos hatótávolság.

A Volvo Cars feltett szándéka, hogy a prémium elektromos járművek gyorsan növekvő piacának vezető szereplőjévé váljon. A vállalat az évtized derekára 1,2 millió autó értékesítését tervezi világszerte, amelyeknek legalább az 50 százaléka tisztán elektromos lesz. 2030-tól pedig kizárólag elektromos járműveket kíván gyártani és forgalmazni a márka. 

Az ügyfelek körében végzett kutatások rámutattak, hogy a plug-in hibrid Volvo modelleket már most is a menetidő mintegy 50 százalékában tisztán elektromos üzemben használják. A most bevezetett hajtáslánc-fejlesztéssel tovább javulhat ez az arány, még inkább alátámasztva azt a közvélekedést, hogy a PHEV típusok „részben elektromos autók.”

„A plug-in hibrid jármű gyakran köztes lépcső a tisztán elektromos mobilitásra váltás előtt.” – mondta Henrik Green. „Meggyőződésünk, hogy ezzel a fejlesztéssel sokak számára bebizonyíthatjuk, hogy az elektromos járművek jelentik a jövőt, és közelebb kerülhetünk azon célkitűzésünk megvalósításához, hogy 2030-ra teljesen elektromossá tegyük modellkínálatunkat.”

Az új hajtáslánc az SPA átméretezhető padlólemezre épülő összes Volvo Recharge plug-in hibrid modellen (Volvo S60, V60, XC60, S90, V90 és XC90 Recharge) megjelenik.

A hajtásláncot érintő, további fejlesztés, hogy a T8 benzines turbómotort is áthangolták, így az nagyobb teljesítményt kínál, kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás mellett. Ez azt jelenti, hogy alacsony fordulatszámon, illetve elinduláskor nagyon motorteljesítmény áll rendelkezésre, illetve hibrid üzemmódban kifinomultabb vezethetőséget és csekélyebb CO2-kibocsátást kínál a hajtáslánc.

 

Szerkesztői jegyzetek:

* A hatótávolság modellenként eltérő. A hatótávolságot az új járművek számára kidolgozott, valósághoz közeli WLTP menetciklusok szerint, szabályozott körülmények között mérték. A valós hatótávolság ettől eltérhet.

** A Sigma tanácsadó iroda kutatásai alapján. A Sigma kutatása Kínában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban vizsgálta a napi átlagos autóhasználatot.

 

A Volvo Car Group 2020-ban

A 2020. pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye 8,5 milliárd svéd korona volt (2019-ben: 14,3 mrd svéd korona).  Az időszak árbevétele összesen 262.8 milliárd svéd koronát tett ki (2019: 274,1 mrd svéd korona). A 2020-as naptári évben a márka globális eladásai elérték a 661 713 darabot, ez 6,2 százalékos visszaesést jelent a 2019-es évhez képest.

A Volvo Car Group: céginformációk

A Volvo Cars vállalatot 1927-ben alapították. Ma az egyik legismertebb és legelismertebb autómárka a világon, amely 2020-ban 661 713 autót értékesített a világ mintegy 100 országában. A Volvo Cars 2010 óta a Zhejiang (Csöcsiang) Geely Holding tulajdonában áll.

2020-ban a Volvo Cars átlagosan mintegy 40 000 (2019: 41 500) alkalmazottat foglalkoztatott teljes munkaidőben. A Volvo Cars székhelye a svédországi Göteborgban található; a termékfejlesztés, a marketing és az adminisztratív funkciók döntően ugyanitt működnek. A vállalat Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben sanghaji központtal működik. A cég fontosabb autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium), Dél-Karolinában (USA), valamint Csengtuban és Tacsingban (Kína) működnek. A motorokat Skövdében (Svédország) és Csangcsiakuban (Kína) gyártják. míg a karosszéria-elemeket Olofströmben (Svédország) állítják elő.

Új vállalati filozófiájával összhangban a Volvo Cars arra törekszik, hogy személyes, fenntartható és biztonságos módon biztosíthassa ügyfeleinek a Mozgás Szabadságát. Ezt a szemléletet tükrözi a vállalat számos üzleti célkitűzése is: a tervek szerint az évtized derekára világszerte eladott járműveinek 50 százaléka tisztán elektromos üzemű lesz, illetve ötmillió közvetlen ügyfélkapcsolatot kíván kiépíteni. A Volvo Cars szintén elhivatottan törekszik szénlábnyomának folyamatos csökkentésére; a vállalat 2040-re el kívánja érni a teljes körű klímasemlegességet.


A jelen sajtóközleményben említett jellemzők és tények a Volvo Cars nemzetközi modellkínálatára vonatkoznak. Az ismertetett jellemzők és funkciók nem feltétlenül képezik az alapfelszerelés részét. A gépjárművek műszaki jellemzői országonként eltérőek lehetnek, azok előzetes bejelentés nélkül változhatnak. 

Volvo Cars sajtókapcsolatok

Telefon: +46 31-596525

media@volvocars.com

media.volvocars.com >    

Copyright © 2020 Volvo Car Corporation (vagy annak leányvállalatai és licenszbirtokosai).