A Volvo Cars új hibrid hajtásláncaival fontos lépést tesz az elektromos jövő felé

A Volvo Cars új hibrid hajtásláncaival fontos lépést tesz az elektromos jövő felé

A Volvo Cars fontos lépést tett villamosítási törekvéseinek megvalósítása felé, amikor bemutatta továbbfejlesztett, illetve újonnan kifejlesztett, részben villamosított hajtáslánc-opcióit, amelyek a jövőben teljes modellpalettáján elérhetők lesznek.
 
A vállalat továbbfejlesztette jelenleg is elérhető T8 és az itthon 2020-tól elérhető T6 Twin Engine plug-in hibrid hajtásláncait, és ezzel párhuzamosan megerősítette, hogy az év végéig minden modellcsaládjában elérhető lesz a plug-in technológia.

Ezen túlmenően a Volvo Cars a következő hónapok során „mild hibrid” hajtásláncokat vezet be, először az XC90 és XC60 szabadidőjárművek dízelmotoros kiadásain.
 
Ezek a mild hibrid hajtásláncok elsőként kínálják az ügyfeleknek a Volvo fejlett, mozgási energiát visszanyerő fékrendszerét, amely a meglévő belső égésű motorokkal társítva új, integrált, részben villamosított hajtásláncot testesít meg a Volvo frissen bevezetett 'B' motorjelzése alatt.  
 
A fékenergia-visszanyerést alkalmazó új, részben villamosított hajtáslánc akár 14 százalékkal képes csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást valós felhasználási körülmények között.
 
Az új by-wire (elektronikus) fékrendszer az energia-visszanyerő rendszerrel együttműködve visszanyeri a fékezés során felszabaduló mozgási energiát, és ezzel csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást.
 
A vállalat stratégiájával összhangban, valamint a rendkívüli piaci kereslethez igazodva a Volvo Cars úgy módosította gyártókapacitását, hogy a Twin Engine plug-in hibrid járművek mostantól a teljes termelés akár 25 százalékát tehetik ki. Ezen túlmenően a várakozások szerint az új 'B' jelzésű hajtásláncok fokozatosan alapértelmezetté válhatnak, közelebb juttatva a Volvót azon célkitűzésének megvalósításához, hogy a következő évtized derekára minden autója részben vagy teljesen elektromos hajtású legyen.
 
A Volvo nagyobb, SPA padlólemezén alapuló modellek új és frissített hajtásláncokat kapnak.
 
A továbbfejlesztett T8 Twin Engine plug-in hibrid akár 390 lóerős teljesítményt, új akkumulátort, valamint elektronikus (by-wire) fékrendszeren alapuló, fejlett töltési rendszert kap. A T8 hajtáslánc hatótávolsága 14 százalékkal nőtt; a hajtáslánc a 90-es és 60-as szériák összes modelljéhez elérhetők.
 
A kisebb kapacitású T6 Twin Engine plug-in hibrid hajtáslánc is megújul az idén, és megkapja az új akkumulátort és a by-wire féktechnológiát. Ez a módosítás is mintegy 15 százalékkal nagyobb hatótávolságot eredményez; a hajtáslánc a V60 kombi és S60 szedán modellekhez lesz majd elérhető.
 
Az XC90 megkapja a B5 jelzésű mild hibrid benzin - vagy dízelmotort, illetve a B6 jelzésű mild hibrid benzines hajtásláncot. (A benzines változatok majd ősszel jelennek meg a kínálatban.)
 
Az XC60 ügyfelei a B5 mild hibrid benzin- vagy dízelmotor, a B4 mild hibrid dízelmotor, valamint a B6 mild hibrid benzinmotor között választhatnak. A B5 benzines hajtáslánc első- és összkerékhajtással egyaránt elérhető. (A benzines változatok majd ősszel jelennek meg a kínálatban.)
 
2019. őszétől a vállalat kisebb CMA padlólemezére épülő XC40 szabadidőjármű kínálata is villamosított opcióval: a T5 Twin Engine benzin-elektromos plug-in hibrid hajtáslánccal bővül. A későbbiekben egy további plug-in hibrid opció, a T4 Twin Engine is megjelenik a kínálatban.

A Volvo Car Group 2018-ban

A 2018. pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye 14 185 millió svéd korona volt (2017-ben: 14 061 millió svéd korona).  Az időszak árbevétele összesen 252 653 millió svéd koronát tett ki (2017: 208 646 millió svéd korona). A 2018. naptári évben a márka globális eladásai rekord értéket értek el; a 642 253 (571 577) darab értékesített gépkocsi 12,4 százalékkal haladja meg a 2017-es év eredményét. A Volvo Cars az utóbbi években teljes körűen átalakította pénzügyi és üzemi tevékenységeit, előkészítve a vállalat növekedésének következő fázisát.


A Volvo Car Group: céginformációk

A Volvo 1927-ben kezdte meg működését. Mára a Volvo Cars az egyik legismertebb és legelismertebb autómárka, amely 2018-ban 642 253 autót értékesített a világ mintegy 100 országában. A Volvo Cars 2010 óta a kínai Zhejiang Geely Holding (Geely Holding) tulajdonában áll.  A cég 1999-ig a svéd Volvo Group tulajdona volt, majd az amerikai Ford Motor Company vásárolta meg. A Geely Holding 2010-ben szerezte meg a Volvo Cars-t.

2018-ban a Volvo Cars átlagosan mintegy 43 000 (39 500) alkalmazottat foglalkoztatott teljes munkaidőben. A Volvo Cars székhelye svédországi Göteborgban található; a termékfejlesztés, a marketing és az adminisztratív funkciók döntően ugyanitt működnek. A Volvo Cars kínai központja Sanghajban van. A cég fontosabb autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium), Dél-Karolinában (USA), valamint Csengduban és Daqingban (Kína) működnek. A motorokat Skövdében (Svédország) és Zhangjiakouban (Kína) gyártják. míg a karosszéria-elemeket Olofströmben (Svédország) állítják elő.

Kulcsszavak: technológia, vállalati, villamosítás, hajtáslánc

Sajtókapcsolatok

Volvo Cars sajtókapcsolatok

Telefon: +46 31-596525
media@volvocars.com

 

Volvo Car Group
PVH50, 50200
SE-405 31 Göteborg
Svédország
Telefon: +46 31 59 65 25
Fax: +46 31 54 40 64
https://www.media.volvocars.com/
Székhely
Göteborg, Svédország
Cégjegyzékszám.
556074-3089



A jelen sajtóközleményben említett jellemzők és tények a Volvo Car Group nemzetközi modellkínálatára vonatkoznak. Az ismertetett jellemzők és funkciók nem feltétlenül képezik az alapfelszerelés részét. A gépjárművek műszaki jellemzői országonként eltérőek lehetnek, azok előzetes bejelentés nélkül változhatnak.