Thed Björk és a Polestar Cyan Racing WTCC világbajnokok!

Thed Björk és a Polestar Cyan Racing WTCC világbajnokok!

Thed Björk és a Polestar Cyan Racing történelmet írtak, amikor 2017. december 1-én kettős FIA túraautó világbajnoki címet szereztek a katari Losail pályán rendezett szezonzáró versenyen.

Thed Björk a motorsport első svéd világbajnoka, ahogy a Volvo Cars, a Polestar és a Cyan Racing szintén első világbajnoki címének örülhet.

„Azóta álmodom arról, hogy én legyek az első svéd motorsport világbajnok, amióta elkezdtem versenyezni. Nem tudom szavakba önteni érzéseimet, de az bizonyos, hogy ez versenyzői karrierem abszolút csúcspontja! Az évadzárás terveink szerint alakult, hatalmas köszönet illeti a csapat összes tagját, ők legalább annyira világbajnokok, mint én vagyok!” – mondta Thed Björk.

Nicky Catsburg szintén a dobogón, harmadikként zárta a szezonzáró versenyt, míg a négyszeres WTCC bajnok Yvan Muller mindkét futamon nélkülözhetetlen pontokat szerzett a csapatnak.

„Mindent köszönök a csapat összes tagjának, és gratulálok Thednek, megérdemelte a bajnoki címet! Boldog vagyok, hogy a hétvége elején tapasztalt nehézségek után ilyen csodálatos véget ért a bajnokság. Jól sikerült az utolsó versenyem, csodálatos érzés a dobogóról búcsúztatni a 2017-es évadot.” - mondta Nicky Catsburg.

„Thed megdolgozott ezért a világbajnoki címért, a csapat az egész évben remekül teljesített. Jól sikerült az évadzáró hétvégénk, maradéktalanul teljesítettük kitűzött céljainkat. Büszke vagyok a csapat összes tagjára!” – nyilatkozta Yvan Muller.

Két hibátlan katari futama után Thed Björk világbajnokként zárta az évet, 28,5 ponttal megelőzve riválisát, Michelisz Norbertet, míg a Polestar Cyan Racing ugyanekkora előnnyel lett világbajnok a Honda előtt.

„Amikor tavaly csatlakoztunk a WTCC mezőnyéhez, az volt a tervünk, hogy öt éven belül világbajnoki címet szerzünk. Mindössze két év alatt megvalósult az álom. Ebben az évadban minden elvárásunkat túlszárnyaltuk, minden kitűzött célunkat túlteljesítettük. Thed Björk fantasztikus munkát végzett egész évben, megérdemelten lett világbajnok. A csapat tagjai több ezer órán át dolgoztak vállvetve ezért a világbajnoki címért, rendkívül hálásak vagyunk nekik. Csapatunk történetének legnagyszerűbb pillanatai ezek, határtalan büszkeség tölt el, hogy kijelenthetem, mi vagyunk a világbajnokok!" – mondta Alexander Murdzevski Schedvin, a Polestar motorsport-igazgatója.

Részletes tájékoztatás a 2017-es WTCC bajnokságról: wtcc.polestar.com

További hírek

WTCC katari verseny

Pálya: Losail International Circuit

Pálya hossza: 5380 méter

Körrekord (WTCC): 2:01,628 (López)

 

Eredmények

1. futam – Top 5

1 Tom Chilton Citroën C-Elysée 10 kör

2 Mehdi Bennani Citroën C-Elysée +2,175

3 Kevin Gleason Lada Vesta +6,178

4 John Filippi Citroën C-Elysée +7,054

5 Thed Björk Volvo S60 +7,571

6 Yvan Muller Volvo S60 +7,945

...

8 Nicky Catsburg Volvo S60 +9,248

 

2. futam – Top 5

1 Esteban Guerrieri Honda Civic 12 kör

2 Rob Huff Citroën C-Elysée +3,708

3 Nicky Catsburg Volvo S60 +7,319

4 Thed Björk Volvo S60 +7,466

5 Tom Chilton Citroën C-Elysée +8,785

7 Yvan Muller Volvo S60 +11,459

 

A bajnokság végeredménye

Pilóták – Top 5

1 Thed Björk Volvo S60 283,5 pont – VILÁGBAJNOK

2 Norbert Michelisz Honda Civic 255 (-28,5)

3 Tom Chilton Citroën C-Elysée 248,5 (-35)

4 Esteban Guerrieri Honda Civic 241 (-42,5)

5 Nicky Catsburg Volvo S60 238,5 (-45)

9 Néstor Girolami Volvo S60 112 (-171,5)

15 Yvan Muller Volvo S60 16 (-267,5)

 

Konstruktőrök

1 Volvo 908,5 pont – VILÁGBAJNOK

2 Honda 880 (-28,5)

 

Kompenzációs súlyok Katarban

Modell – Időkülönbség– Tömeg

Volvo S60 Polestar – 0,0 mp – +80kg

Honda Civic – +0,0 mp – +80kg

Citroën C-Elysée – +0,2 mp – +60kg

Chevrolet Cruze – +0,7 mp – +10kg

Lada Vesta – +0,7 mp – +10kg

 

TV közvetítések időpontjai

https://www.fiawtcc.com/watch-it-on-tv

http://www.eurosportplayer.com

 

2017 FIA túraautó világbajnokság nevezések listája

Rajtszám – Pilóta – Csapat – Autó

3 – Tom Chilton – GBR – Sébastien Loeb Racing – Citroën C-Elysée WTCC

5 – Michelisz Norbert – HUN – Honda Racing Team JAS – Honda Civic WTCC

8 – Aurélien Panis – FRA – Zengő Motorsport – Honda Civic WTCC

9 – Tom Coronel – NED – ROAL Motorsport – Chevrolet RML Cruze TC1

12 – Rob Huff – GBR – Münnich Motorsport – Citroën C-Elysée WTCC

18 – Tiago Monteiro – POR – Honda Racing Team JAS – Honda Civic WTCC

22 – Manuel Fernandes – POR – RC Motorsport – Lada Vesta WTCC

24 – Kevin Gleason – USA – RC Motorsport – Lada Vesta WTCC

25 – Mehdi Bennani – MOR – Sébastien Loeb Racing – Citroën C-Elysée WTCC

27 – John Filippi – FRA – Sébastien Loeb Racing – Citroën C-Elysée WTCC

34 – Ryo Michigami – Honda Racing Team JAS – Honda Civic WTCC

61 – Yvan Muller – FRA – Polestar Cyan Racing – Volvo S60 TC1

62 – Thed Björk – SWE – Polestar Cyan Racing – Volvo S60 TC1

63 – Nicky Catsburg – NED – Polestar Cyan Racing – Volvo S60 TC1

68 – Yann Ehrlacher – FRA – RC Motorsport – Lada Vesta WTCC

86 – Esteban Guerrieri – ARG – Honda Racing Team JAS – Honda Civic WTCC

99 – Daniel Nagy – HUN – Zengő Motorsport – Honda Civic WTCC

 

FIA túraautó világbajnokság 2017. versenynaptár

WTCC marokkói verseny (Marrákes): Április 7-9

WTCC olaszországi verseny (Monza): április 28-30.

WTCC magyarországi verseny (Hungaroring): május 12-14.

WTCC németországi verseny (Nürburgring Nordschleife): május 25-27.

WTCC portugáliai verseny (Vila Real): június 23-25.

WTCC argentínai verseny (Termas de Río Hondo): július 15-16.

WTCC kínai verseny (Shanghai Ningbo körpálya): október 13-15.

WTCC japán verseny (Twin Ring Motegi): október 27-29.

WTCC makaói verseny (Circuit de Guia): november 17-19.

WTCC katari verseny (Losail International Circuit): november 30. - december 1. 

 

A Polestar PR és kommunikációs csapatának elérhetőségei

Duncan Forrester, Public Relations és kommunikáció
duncan.forrester@polestar.com

Johan Meissner, sajtókapcsolatok
johan.meissner@polestar.com

Sunnie Zhang, Public Relations és kommunikáció, Kína
sunnie.zhang@polestar.com

John Paolo Canton, Public Relations és kommunikáció, Észak- és Latin-Amerika
jp.canton@polestar.com

 

A Polestar

A Polestar a Volvo Car Group nagyteljesítményű utcai sportmárkája. A 2017. október 17. óta önálló autógyártóként működő, nagyteljesítményű elektromos modelleket előállító Polestar egyedi fejlesztésű Polestar modelleket kínál. A Polestar bizonyos konkrét műszaki és fejlesztési területeken szinergiákat ápol majd a Volvo Cars vállalattal, és ezen kapcsolatának köszönhetően jelentős méretgazdaságossági előnyöket élvezhet. A szinergiák lehetővé teszik a Polestar számára, hogy olyan világszínvonalú, elektromos sportautókat tervezzen, fejlesszen és építsen, amelyek gyorsabbak a piac bármely új szereplőjénél.

Emellett a 'Polestar Engineered' program keretében a Polestar építi az S60 és V60 Polestar modelleket: azt a nagyteljesítményű, 367 lóerős közúti modellpárost, amely több mint 250 új fejlesztést vonultat fel a sorozatgyártású Volvo termékekhez képest. A márka kínálatába tartoznak még a forgalomban lévő Volvo modellekhez kínált 'Polestar Engineered' nagyteljesítményű hardver-tuning és motorszoftver-optimalizációs termékek.

A Cyan Racing

Az 1996-ban alapított, jelenleg Cyan Racing néven ismert, privát tulajdonú és vezetésű csapat a kezdetektől fogva a Volvo Car Group hivatalos motorsport-csapataként szerepel. A Cyan Racing számos bajnoki címet szerzett Volvo 850, S40, C30 és S60 típusokkal. A vállalat jelenleg a Polestar utcai márkával együtt a versenypályán is sikereket arat, a Polestar Cyan Racing Volvo S60 Polestar közúti versenyautója a WTCC túraautó-világbajnokságban és a Swedish GT bajnokságban egyaránt versenyez.