A fenntarthatóság tradíciója

A fenntarthatóság a Volvo Cars üzletvitelének alappillére, és a fő törekvésünk mindig is az volt, hogy példával járjunk elöl. A környezet iránti elkötelezettségünk az 1940-es évekig nyúlik vissza, ma pedig erőteljesebb, mint valaha.

Volvo PV 51 nyitott motorháztetővel, mellette egy férfi áll.

1945 – Felújított cserealkatrészek

Már 1945-ben úgy döntöttünk, hogy a svéd kisvárosban, Köpingben sebességváltókat kezdünk felújítani. Ma a Volvo Cars Exchange System rendelkezik az autóiparban az egyik legszélesebb kínálattal a felújított cserealkatrészek terén.

Pehr G. Gyllenhammar, a Volvo Cars vezérigazgatója 1971 és 1983 között.

1972 – Első környezetvédelmi nyilatkozatunk

Az első környezetvédelmi nyilatkozatunkat az ENSZ első stockholmi környezetvédelmi konferenciáján fogalmaztuk meg. Akkori vezérigazgatónk, Pehr G. Gyllenhammar elismerte, hogy termékeink negatív hatással vannak a környezetre, és kijelentette, hogy elkötelezettek vagyunk, hogy tegyünk ellene.

A férfi, aki a Volvo lambda-szondarendszer mögött áll, bemutatja találmányát.

1976 – A Lambda szenzor® bevezetése

A Lambda szondával ellátott háromutas katalizátorunk bevezetése környezeti áttörést jelentett, és akár 90 százalékkal is csökkentette a károsanyag-kibocsátást. Ez volt az egyik legfontosabb találmány a károsanyag-kibocsátás szabályozásában, és mind a mai napig az összes modern benzinüzemű autó szerves része.

A Föld bolygó az űrből nézve.

1991 – A világ első CFC-mentes gépkocsija

Akkoriban az ózonkárosító klór-fluor-szénhidrogéneket (CFC) gyakran használták a járművek légkondicionáló rendszereiben. A környezetvédelmi problémára reagálva mutattuk be a világ első CFC-mentes autóját, két évvel később pedig száműztük ezeket a káros molekulákat a teljes termékportfóliónkból.

Egy sárga targonca raklapokat mozgat autóalkatrészekkel.

1996 – Környezetvédelmi követelmények a beszállítókkal szemben

Beszállítóink mindig is fontos szerepet játszottak a fenntarthatósági utunk során. 1996-tól ezért környezetvédelmi követelményeket határoztunk meg a beszállítóink számára, és bizonyos vegyi anyagok esetében önkéntes korlátozást rendeltünk el minden termékünket érintően.

Volvo szabadidőjármű, amely egy víztározót keresztező hídon halad át.

2008 – Megújuló villamos energiával működő európai gyártás

Annak érdekében, hogy csökkentsük a termelésünk környezetre gyakorolt hatását, úgy döntöttünk, hogy az európai gyártóüzemekben kizárólag a vízenergiára támaszkodunk.

Volvo V60 dízel plug-in hibrid csatlakoztatott töltőkábellel.

2012 – A világ első dízel plug-in hibridje

A Volvo V60 volt a világ első dízel plug-in hibridje, amelyet lehetett vezetni csak dízelmotorral meghajtva, dízel-elektromos hibridként vagy elektromos autóként. Ezt akkoriban más gyártó nem tudta kínálni, így ez a modell vonzó alternatívát jelentett alacsony üzemanyag-fogyasztással és nagy hatótávolsággal.

A Volvo gépkocsik motorgyártó sora a svédországi Skövdében.

2018 – Klímasemleges motorgyár Svédországban

A globális gyártási hálózatunk első klímasemleges üzeme a svéd Skövde városbeli gyárunk volt. Ezzel jelentős lépést tettünk vállalatunk jövőképe felé, hogy 2025-ig klímasemleges gyártási tevékenységre térjünk át. Ugyanakkor a skövdei gyár bekerült Európa csupán néhány klímasemleges autóipari üzeme közé.

Volvo XC40 Recharge tisztán elektromos szabadidőjármű egy lámpaoszlopra szerelt töltődobozhoz csatlakoztatva.

2019 – Az első teljesen elektromos szabadidőjárművünk

A Volvo XC40 Recharge tisztán elektromos változatának bevezetésével nem csupán az első teljesen elektromos szabadidőjárművünket dobtuk piacra, hanem ez a modell az egyik legbiztonságosabb autó is az utakon. Egyetlen töltéssel képes több mint 400 km-t* megtenni, és akár 40 perc alatt** az akkumulátorkapacitása 80%-ára** fel lehet tölteni.

Rengeteg napelem egy gyárépület előtt.

2019 – Klímasemleges működés 2040-ig

Bejelentettük azt a törekvésünket, hogy a Párizsi Megállapodás céljaival összhangban, 2040-ig a teljes értékláncunk tekintetében éghajlatsemlegesek legyünk. Időközben pedig arra törekszünk, hogy a működésünk és az ellátási láncunkon belüli károsanyag-kibocsátásokat kezelve 2018 és 2025 között az egy járműre jutó szén-dioxid-kibocsátásunkat 40 százalékkal csökkentsük.

A Volvo Cars teljes modellválasztéka az XC90, XC60, XC40, V90, S90, V60, V90 és XC40 modellekkel.

2019 – Minden modell elérhető hibrid változatban is

Ebben az évben megtettük a következő lépést a teljes modellválaszték villamosítása felé. Ígéretet tettünk, hogy 2019 után minden bevezetett új autó részben vagy teljes mértékben elektromos működésű lesz. Így mi vagyunk az első nagy prémium autómárka, amely plug-in hibrid hajtásláncot kínál minden modelljéhez.

* A hatótávolság a WLTP és az EPA vezetési ciklusok szerint történik, és a valós hatótávolság változhat. Az adatok előzetes célkitűzéseken alapulnak. A szériagyártású modell homologizációja folyamatban van.** Váltóáramú gyorstöltés 150 kW-ig, optimális töltési körülmények között. A töltés időtartama számos tényezőtől függ, például a környezeti hőmérséklettől, az akkumulátor pillanatnyi hőmérsékletétől, a töltőberendezéstől, az akkumulátor állapotától és a jármű állapotától.

Több évtizedes biztonsági innováció

A Volvo 1927-es megalapítása óta olyan autókat tervezünk, amelyekben semmi nem fontosabb az embereknél. Ismerje meg eddigi legfontosabb biztonsági újításainkat.