Fenntarthatóság

Körforgásos gazdaság

A világ természeti erőforrásai korlátozottak. Ezért elköteleztük magunkat amellett, hogy 2040-re körforgásos vállalkozás leszünk - maximalizáljuk az erőforrás-hatékonyságot a járművek, alkatrészek és anyagok tekintetében. Arra összpontosítunk, hogy megszüntessük a hulladékot, nagyobb mértékben használjunk fel újrahasznosított anyagokat, valamint újrafeldolgozzuk és újrahasznosítsuk az alkatrészeket.

Egy ülés közelképe, a szöveten az univerzális újrahasznosítási szimbólum címkéje látható.
A Volvo körforgásos gazdaság küldetése mögött álló ember

„Ha el akarjuk érni céljainkat, a körforgásos gazdaságot kell választanunk.”

Anders Kärrberg, globális fenntarthatósági vezető

Körforgásos Volvo Cars?

Az, hogy 2040-re körforgásos vállalkozás legyünk, azt jelenti, hogy most kell cselekednünk. Az előrelépés a körforgásos gazdaság felé vezető úton pedig jó hatást gyakorol a bolygóra és vállalatunkra is. Már elkezdtük feltérképezni, hogy a körkörös kezdeményezések révén 2025-ig hogyan tudunk 1 milliárd svéd korona költséget megtakarítani és a károsanyag-kibocsátást 2,5 millió tonnával csökkenteni. És még sok minden várható. Tekintse meg ezt a filmet, hogy megtudja, mit jelent a körforgás a jövőnk szempontjából.

Tervezés a körkörösség jegyében

A legtöbb vállalat (és ember) még mindig egy lineáris gazdaság részese – nyersanyagot veszünk, terméket készítünk, felhasználjuk, és végül hulladékként kidobjuk. A körforgásos gazdaság maximalizálja az erőforrásokat azáltal, hogy a termékeket a tartósság, az újrafelhasználás és az újrahasznosítás érdekében tervezi. Kezdettől fogva figyelembe vesszük a jármű teljes életciklusát, és azt, hogy miként maximalizáljuk a teljes élettartam alatt nyújtott értéket. Amikor ennek vége, a szétszerelési és újrahasznosítási folyamat kiváló minőségű és mennyiségű nyersanyagot biztosíthat.

A körforgásos gazdaság tervezése

Újrahasznosított anyagok

Körforgásos gazdaságunk egyik törekvése az, hogy 2025-re jelentősen növeljük autóinkban a fenntartható újrahasznosított és bioalapú anyagok részarányát.

2025-ös ambícióink

25%

Újrahasznosított vagy bioalapú műanyagok

40%

Újrahasznosított alumínium

25%

Újrahasznosított acél

Volvo gépkocsigyártó üzem

Több újragyártás

Az új alkatrészek gyártásához képest az újragyártott alkatrészek körülbelül 85 százalékkal kevesebb nyersanyagot és 80 százalékkal kevesebb energiát használnak fel. Jelenleg több mint 36 különböző alkatrészcsoportot gyártunk újra, beleértve a motorokat, a sebességváltókat, a turbókompresszorokat és a tengelykapcsolókat. 2020-ban közel 4000 tonna CO2-t takarítottunk meg, több mint 39 000 alkatrész újragyártásával.

Volvo gépkocsigyártó üzem

Kevesebb gyártási hulladék

2020-ban a globális termelési hulladékunk 95 százalékát újrahasznosítottuk – így elkerültük a további szén-dioxid-kibocsátást, és értékes anyagokat tudtunk a forgalomban tartani. Ezzel tovább csökkentettük a gyártandó primer anyagok mennyiségét.

Újrahasznosítás

Az acél a leggyakoribb hulladék, amelyet újrahasznosítunk. 2020-ban több mint 176 000 tonna acélt hasznosítottunk újra, amivel csaknem 640 000 tonnányi CO2-tól kíméltük meg a környezetünket.

Újrahasznosítás

Álláspontunk

2040-re szeretnénk körforgásos vállalkozássá válni – ezért meg kell küzdenünk néhány kihívással. Megváltoztatjuk vállalatunkat, értékláncunkat és ipari rendszerünket. Elkötelezzük magunkat amellett, hogy az átalakulás során átláthatóak leszünk. Felelősen fogunk cselekedni, és továbbra is tárgyalni fogunk az iparágon belüli és kívüli érdekelt felekkel. Olvassa el az alábbi forrásokat, és tudjon meg többet arról, hogy mit teszünk. Természetesen szívesen vesszük, ha szakértelmét megosztja velünk, amelyről úgy gondolja, hogy az utunkon támogathat minket.

A körforgásos gazdaságról szóló állásfoglalás

Hogyan tudunk változtatni, hogy jobban kihasználjuk az anyagokat és a termékeinket.

Éghajlatpolitikai állásfoglalás

Mit képviselünk a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Állásfoglalás a szén-dioxid-kibocsátás ellentételezéséről

A szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozásával kapcsolatos álláspontunk.